Pozsony. „Nem a játék volt a fontos, hanem az eredmény” – mondta a mérkőzés után Vladimír Weiss, a Petržalka trénere. Fogalmazhatott volna egyértelműbben is: a néző számunkra nem fontos.
Ligeti gépfutball...
A ligetiek hajtottak, mentek előre rendületlenül, csak éppen ugyanazokat a támadás-sablonokat variálták. Hiányzott az ötlet, a váratlan húzás – sem Zvara, sem Krejčí nem tudta színesíteni a játékot, Straka Gábor és az ex-kassai Kozák távoli lövései pedig nem jelentettek komolyabb veszélyt. A mindent eldöntő találat a 42. percben született, de jellemző módon az az akció is nélkülözte a modern futball elemeit: Krejčí a körülményeskedő védők gyűrűjében emelgetett az ötös sarkánál, majd a rossz ütemben kilépő Volešák fölött átívelte a labdát, és a fiatal Mikulič két lépésről az üres kapuba lőtt.
Aki azt hitte, a gól majd felpörgeti az iramot, tévedett. A fordulás után néhány perc is elég volt ahhoz, hogy kirajzolódjon a hazaiak taktikája: foggal-körömmel őrizni a vezetést. Aztán meccsét, már a legvérmesebb fanatikusok is megbánták, hogy a szombat délelőtti szeles, csípős hidegben másfél órát végigácsorogtak a lelátón. „Hát hogyne szitkozódnék, amikor ez nézhetetlen” – kontrázott egy nyugdíjas drukker az őt csitítóknak. Igaza volt. Ilyen teljesítmény az UEFA Kupában egy hazai döntetlenhez sem lesz elég, még egy meggyengült (Dugarry, Szmertyin, Savio, Pauleta távozott) Bordeaux ellen sem. (jgj)
PETRŽALKA–TRENČĺN 1:0 (1:0)
Góllövő: Mikulič (42.). Játékvezető: Cichý, 1250 néző. Sárga lap. Soboňa, Krejčí, Mičenec. PETRŽALKA: Lipčák–Kusalík, Soboňa, Maicner, Ďurica–Kozák (83. Obšitník), Borbély, Zvara, Straka (74. Suchánek)–Mikulič, Krejčí (87. Vaščák). TRENČĺN: Volešák–Palša, Hrabáč, Mičenec, Homér–Hanko (81. Jakúbek), Velický, Kubala (81. Kopačka), Miklas–Kozák (64. Lietava), Ivana.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.