Leszállóágban Terry és a Dortmund

<p>Párizsban a PSG, Madridban a Real szerzett gólt a találkozó 176. másodpercében – s végül mindkét hazai csapat meg is nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzését.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Ez nem John Terry hete volt. A Chelsea védője hétvégén a Crystal Palace elleni bajnokit döntötte el – az ellenfél javára. Akkor egy ártatlan beadást csúsztatott a Chelsea kapujába, a kiesőjelöltnek számító Crystal Palace ezzel nyerte meg a mérkőzést. Szerdán sem volt szerencséje. A PSG elleni BL-negyeddöntő első mérkőzésén olyan hibát vétett, amiért talán a serdülőben is lecserélnék. Egy bal oldali beadás után a tizenegyespontra fejelte a labdát, amelyet Ezequiel Lavezzi a labdaátvétel után a felső sarokba bombázott. A PSG ezzel 1:0-ra vezetett, s végül 3:1-re megnyerte a mérkőzést.

Tegyük hozzá, hogy védőtársai sem tettek ki magukért. A párizsiak a harmadik góljukat a 92. percben szerezték, a teljes Chelsea-védelem asszisztálása mellett. Javier Pastore a jobb oldalról cselezte be magát a londoniak tizenhatosára, s végül egészen közelről lőtt a kapu bal oldalába. Nem elég, hogy a hátvédek csak díszkíséretet adtak az argentinnak, Čech sem zárta a rövid sarkot. „Nevetséges gól volt” – értékelte a találatot José Mourinho, aki nehéz helyzetbe került a kékekkel, kétgólos hátrányból kell felállnia a Chelsea-nek.

Ennek az esélyét némileg megnöveli, hogy a jövő heti visszavágón nem léphet pályára a Párizsban combsérülést szenvedő Zlatan Ibrahimovic. És a közelmúlt eredményei alapján is bizakodhatnak az angolok. Két évvel ezelőtt a Napoli érkezett az angol fővárosba 3:1-es előnnyel a BL nyolcaddöntőjének visszavágójára – a Chelsea pedig hosszabbítás után 4:1-re győzött. Ráadásul a franciáknál szereplő Edinson Cavani és Lavezzi akkoriban a Napoli játékosa volt. Ezzel együtt a PSG erősebb csapat, mint az akkori Napoli, s könnyen lehet, hogy a Chelsea elleni párharc döntheti el, hogy a franciák valóban belépnek-e a topklubok sorába, vagy tovább kopogtatnak az ajtón. 2003 óta egyébként minden BL-idényben bejutott legalább egy angol egyesület a legjobb négy közé – ha a kékek és a ManUnited most kiesnének, ez a sorozat megszakadna.

Leszállóágba került a Dortmund is. A Borussia már a bajnokságban sem a régi, az utolsó nyolc Bundesliga-mérkőzése közül csupán kettőt tudott megnyerni (négyet elveszített). A Real Madrid elleni mérkőzés előtt lehetett sejteni, hogy az erőviszonyok már nem ugyanazok, mint tavaly, amikor a Dortmund hazai pályán 4:1-re kiütötte ellenfelét, majd a madridi vereség ellenére is bejutott a BL-fináléba. A sejtés beigazolódott: a Real Madrid viszonylag könnyen nyerte meg a mérkőzést 3:0-ra. S bár láthattunk néhány kósza dortmundi támadást, ezúttal a Real Madrid tűnt egységesebb, harciasabb, gyorsabb, egyszóval jobb csapatnak.

Sokat elárult a madridiak harci szelleméről az első félidő egyik jelenete: az egyik dortmundi játékos lövésébe Pepe lépett bele önfeláldozóan, s a portugál védő szinte eksztázisban ünnepelte társaival együtt a jól sikerült mentést. A BVB-nél viszont súlyosbodni látszanak a gondok, és a csapat visszaesését nem lehet csupán az eladott labdákkal, Götze távozásával és Lewandowski kedvetlenségével magyarázni. A Klopp-varázslat mintha megtört volna, erről a tréner pálya- széli grimaszai is árulkodtak. Aligha kockáztatunk azzal az állítással, hogy a Dortmund számára idén a negyeddöntőben ért véget a BL-szezon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?