Lemaradtak a döntőről a komáromi röplabdázók

<p>A negyeddöntőben mutatott játék alapján a VK Spartak UJS Komárno extraligás férfi-röplabdacsapata szép reményekkel utazott Ólublóra a Szlovák Kupa négyes döntőjére. Az elődöntőben a Duna-partiak azonban 3:0-s vereséget szenvedtek az aktuális éllovas nyitraiaktól.</p>

A mérkőzés a jósolt esélyekkel összhangban kezdődött. Az első szett elején a kezdeti feszültség okozta hibákból születtek a pontok mindkét oldalon. Az esélyesebb nyitraiak higgadtak le gyorsabban. Nem siettették a játékot, igyekeztek kevesebb ki nem kényszerített hibát véteni, ami sikerült is nekik, és közepes teljesítménnyel, kis lépésekkel haladtak a cél felé. A legelején szerzett biztonságos előnyt (3:1, 7:3, 10:6) végig tartották, sőt a szett végén még növelték is. A komáromiak nem voltak elég határozottak, játékuk sablonszerű, könnyen követhető volt, ami nem állította nagyobb feladat elé a látható önbizalommal játszó nyitraiakat. Miroslav Palgut védencei egyszer sem vezettek a szettben, nem tudtak igazán kibontakozni. Gyengébben és több hibával szerváltak, mint ellenfelük, támadásaikat javarészt hatékonyan blokkolták a nyitraiak. A szettet ők nyerték megerőltetés nélkül 25:18-ra – 1:0.

A második játszmában élénkült a játék, a komáromiak aktívabban és kezdeményezőbben folytatták. 7:7-ig egy-két ponttal vezettek is, de egyenlítés után elbizonytalanodott a Duna-partiak játéka, és az első szett forgatókönyve folytatódott, amit a játszma részeredményei érzékeltetnek: 9:7, 13:11, 15:13, 20:15, 24:20, és az első szettlabda értékesítésével 25:20 – 2:0. A játék középszerűségét jól jelezték az adogatások utáni kurta labdamenetek és maga a szett rövidsége is. Palgut edző gyakori időkérései arra utaltak, hogy nagyobb lendülettel, pontosabb játékkal lenne keresnivalója a 2015-es kupagyőztes Komáromnak, mert a nyitraiak játéka sem volt túl színes, és különösebben hatékony sem.

A harmadik, utolsó szettet egy árnyalattal a nyitraiak kezdték jobban, de elhúzni nem tudtak, és a komáromi gárda 8:8-ra egyenlített, kitört addigi egysíkú ritmusából és enyhe fölénybe került (8:10, 9:11, 14:15, 19:20, 20:22, 22:23). Az a bizonyos kulcshelyzet most is kínálkozott a Duna-partiaknak a nagyobb fordulatra, mert 23:24-nél Ilicsék játszmalabdához jutottak. Sajnos egy szervarontás akadályozta meg a szettgyőzelmet, de a remény még megmaradt egy percig, mert 24:24 után a komáromiak 25. pontjukkal második szettlabdájukhoz jutottak. A Nyitra-partiak azonban egy erős és pontos támadásukkal ezt kivédték, és 25:25 után ők harcoltak ki szettlabdát, amelyet minden mozdulatra koncentrálva kihasználtak, és 27:25-re nyerték a szettet, a mérkőzést pedig 3:0-ra, ami a döntőbe jutásukat jelentette.

A bajnokság legnagyobb esélyese aztán a Szlovák Kupa vasárnap esti döntőjében alulmaradt az eperjesiekkel szemben (1:3).

Jóba Mihály

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?