Győztes komáromi kezdés a röplabda-elődöntőben

ForróB

Szombaton jutott csak tovább az extraliga playoffjában az eperjesi röplabdacsapat, és kedden már Komáromban az elődöntő első meccsén lépett pályára (3:1). Mint kiderült, a szlovák szövetség is biztosra vette a keletiek gyors negyeddöntős továbblépését, olyannyira, hogy az eredeti kiírás szerint már vasárnap jöhetett volna az újabb kör első meccse. A nyitraiak azonban kikényszerítették a sorsdöntő találkozót, így a program tolódott.

„Ennek köszönhetően mi majdnem egy hetet készülhettünk az eperjesiekből. Nagyon sok videót láttunk róluk, alaposan kielemeztük őket, és nem is leptek meg semmivel – mondta lapunknak Forró Balázs, a komáromiak saját nevelésű játékosa, aki társaival együtt a trencséni fiatalok ellen melegített be a számukra sima negyeddöntőben. – Elég szoros meccset játszottunk kedden, mert nagyon jól szerváltak, a mi fogadásunk pedig nem úgy működött, ahogy elképzeltük. A többi játékelemben, védekezésben és támadásban is jól helytálltunk, a szerváink is rendben voltak. Az ellenfélnek a fölugrásos adogatásaiból volt egy jobb szériájuk.”

A 3:1-es győzelem mondhatni papírforma ízű – ebben a szezonban ugyanis a két csapat párharcaiban szinte kivétel nélkül érvényesült „az én váram, az én házam” elve: mind az alapszakaszban, mind a felsőházi rájátszásban, mind a Szlovák Kupa elődöntőjében a pályaválasztó nyerte a soros meccset. (Az egyetlen kakukk-tojás az utóbbi sorozat továbbjutást eldöntő aranyszettje volt csupán, amelyet a visszavágó 3:0-s veresége után 15:12-re már a komáromiak nyertek meg Eperjesen). „Ha szombaton sikerül végre idegenben is győznünk, akkor biztos vagyok benne, hogy a harmadik meccsen már meg is lesz a továbbjutás – szögezte le Forró. – Nagyon nagy élmény bármilyen versenykiírásban megszerezni az első helyet, ez hatalmas motiváció. Akkor olyan érzése lehet az embernek, hogy valamit tényleg lerakott az asztalra. Ehhez pedig tovább kell jutni a legjobb négyből. Csak az eperjesiek járnak már egy ideje a fejemben, rettentően szeretnék döntőt játszani.”

Mindezt pedig a pályáról a kispadra átült František Ogurčák vezetésével érhetik el a komáromiak, aki fokozatosan vette át a stafétabotot Richard Vlkolinský vezetőedzőtől – utóbbi időközben már elköszönt a klubtól. „Ferit jó ideje ismerjük már, négy éve jött a klubhoz. 39 éves, rutinos játékosként a pályán is gyakran adott tanácsot, hogy egy-egy labdamenetben aktuálisan kire kell különösen odafigyelni a rivális röplabdázói közül. Érdekes, hogy ennek ellenére edzőként jóval többet kommunikálok vele, ami nagyon jó dolog. Megmaradtunk a tegeződésnél, de az edzőnek kijáró tisztelet megvan az irányába részemről és a csapattársaim részéről is. Minőségi edzéseket tart nekünk, nagyon szépen felépített, célzott gyakorlásokat, és taktikailag is remekül felkészít minket. Igyekszünk mindezt a pályán is bizonyítani” – zárta szavait Forró.

A másik ágon tegnap lapzártánk után kezdődött meg a rájátszást megnyerő pozsonyi VKP és a Myjava párharca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?