Legkésőbb 2018-ban adnák át az új DAC-stadiont

Dunaszerdahely |

<p>Mindenben megállapodott a dunaszerdahelyi önkormányzat a DAC futballklub vezetőivel, így hamarosan tizenöt esztendőre szóló együttműködési szerződést &nbsp;kötnek. A város évente 400 ezer euróval &nbsp;támogatja az egyesületet. December végéig eldől, hogy 13 800 vagy 12 200 néző befogadására lesz-e alkalmas az új stadion.</p>

„Az eddig érvényes, 2008-ban 50 évre kötött szerződés alapján a városnak évente 430 ezer euróval kellett támogatnia a DAC-ot, emellett a város állta a stadion rezsiköltségeit. Az a megállapodás nem volt reális az önkormányzat számára. Ezért új, tizenöt éves szerződésben plusz ötéves opciós jogban egyeztünk meg, amely valós számokat tartalmaz – mondta Világi Oszkár, a DAC többségi tulajdonosa a mai sajtótájékoztatón. – Az új szerződés alapján az önkormányzat állja a stadion rezsiköltségeit és évi 400 ezer euróval támogatja a klubot, ám a stadion építésére felvett kölcsön törlesztését és a kamatokat leszámítják az összegből. Reális alapokra helyeztük az együttműködést. Amikor megvásároltam a DAC-ot, tisztában voltam vele, hogy elsősorban magamnak kell bebiztosítani a szükséges anyagiakat a szponzorok segítségével. Nem a városra támaszkodtam, mint azt a korábbi többségi tulajdonosok tették.” „2012 januárjában az önkormányzat egyoldalúan felmondta az ötven évre szóló szerződést, és a felmondás hatályba lépése után a stadionban leállítottuk a gáz-, villany- és vízszolgáltatást. Akkor befejeztünk egy fejezetet, most nagy örömömre újat nyitottunk – jelentette ki Hájos Zoltán polgármester. – Új szerződést kötünk, az új klubtulajdonos garancia arra, hogy jó úton járunk, és bízunk benne, hogy a dunaszerdahelyi labdarúgás hamarosan ismét régi fényében fog csillogni. Míg a régi tulajdonosok külföldi játékosokra alapoztak, többször egy–két meccs után túladtak a játékosokon, Világi Oszkár futballakadémiát tervez, hogy idővel saját nevelésű focistákkal töltsük fel az élvonalbeli csapatot. A város 1,6 millió eurós kölcsönt vesz fel a stadion építésére, hogy megkapjuk az államtól a 2,4 milliós összeget.” „A régi szerződés rendkívül előnytelen volt a város számára, ezért kezdettől azon munkálkodtunk, hogy felmondjuk a megállapodást. Főleg azután, hogy Világi Oszkár jelezte, megvenné a klubot. Örülünk, hogy jó kezekbe került a DAC” – szögezte le Dakó Sándor önkormányzati képviselő. Világi később a stadionról beszélt, bemutatta a látványterveket. Elmondta, hogy december végéig két variáció közül fognak választani. Az első 13 800, a másik 12 200 nézővel számol. A nagyobbik tizennégy millió euróba, a kisebbik variáns egymillióval kevesebbe kerül. (A 12 000-es befogadóképesség az UEFA kritériumai miatt fontos, a szervezet csak olyan stadionokat hagy jóvá nemzetközi meccsek lebonyolítására, amelyekben legalább ennyi néző ott lehet a lelátón.) A stadiont háromszintesre tervezik, sok VIP-hellyel és 14 skyboxszal, ahol külön étterem állna a vendégek részére. „Kilencven fokkal elfordítjuk a stadiont, hogy az építkezés alatt is hazai pályán fogadhassuk az ellenfeleket. Az elkövetkező időszakot a tervek elkészítése és az engedélyek megszerzése fogja jellemezni. A tervek szerint jövő ősszel lebontjuk az eredményjelzős tribünt, és legkésőbb 2018-ban át akarjuk adni az új létesítményt” – jelentette ki Világi. – Remélem, sikerül megegyezni a Szlovák Futballszövetség vezetőivel arról, hogy nagyobb támogatást kapjunk, mert eredetileg felújításról volt szó, nem pedig új stadion építéséről.” A régi cukorgyár helyén 10 pálya épül a futballakadémia számára, jövőre legalább ötöt át akarnak adni, ez 3,6 millió euróba fog kerülni.A város és a DAC közötti együttműködési szerződést várhatóan a jövő héten írják alá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?