Pozsony/Losonc/Komárom. Mérföldkőnek minősítette a sportág vezérkarában beálló változásokat Pavol Barňák, a Szlovák Kosárlabda-szövetség elnöke, aki egyéves ténykedése után döntött a szövetség vezetésének szerkezeti átalakításáról.
Látványos váltás a vezérkarban
Jozef Smolek a sportág ismert honi alakja. Közel kétéves távollét után tért vissza a mozgalomba. Korábban menedzserként vezette a rózsahegyi női klubot Európa csúcsaira. „Nem tagadom, hiányzott a kosárlabdasport világa. Szinte gondolkodás nélkül megragadtam az alkalmat, mert éreztem, a sportág történetében először irányít olyan elnök, akinek van konkrét elképzelése az előrelépésről. Nézeteinek ismeretében látok esélyt arra, hogy együtt, csapatmunkában oda vezessük vissza a szlovák kosárlabdát, ahol a korábbi években volt.”
Nem lesz könnyű dolga az új főtitkárnak, hiszen erős ellentábora is van az országban. „Nem tudok sokáig haragudni a nekem ártókra. Már rózsahegyi ténykedésem idején újra kapcsolatba kerültem mindenkivel, akik közrejátszottak a női válogatottból történt eltávolításomban a sydneyi olimpia előtt. Velük is szeretnék együttműködni a jövőben. Megkövetelem majd a rendet és a játékszabályok betartását. Akinek ezt nem lesz ínyére, aligha maradhat köztünk” – közölte határozottan.
Megkérdeztem két dél-szlovákiai klubvezetőt is, miként látják a vezérkarban beállt változásokat.
Ján Mižúr, a férfi extraligás E. S. O. Lučenec sportigazgatója: „Végre elkezdhet dolgozni a titkárság, mert Koller főtitkár távozása után leállt az élet. Olyan emberek kerültek a vezetésbe, akik valamit jelentenek a sportágban. Smolek tapasztalt sportvezető, igazi szakember, mindenképpen a hasznára lehet a mozgalomnak, s feltételezem, hogy a marketingmunkában is sokat segít majd.”
Paulík József, a férfi extraligás MBK Rieker Komárno sportigazgatója: „Érdekes a váltás. Úgy tűnik, mintha a korábbi rendszerben meghonosodott módszer szerint történt volna a kiválasztás. Szerintem a direktív intézkedéseknek már nincs helye a mozgalomban. Nekem nem tetszik a döntés. Smolek személyével szemben nincs semmi kifogásom, Žuffa viszont nincs olyan kapcsolatban a klubokkal, mint egy új sportigazgatótól elvárnám. Nem jár ligameccsekre, a klubok értekezletén is csak kedden jelent meg először.” (jmk)
Hejkovát is hazahívja?
Közismert, hogy Jozef Smolek, a honi kosárlabda-szövetség új főtitkára Natália Hejková edzősködése idején tevékenykedett a rózsahegyi klubban. A kiváló edzőnő azonban Magyarországon, a soproni Euroleasing csapatánál dolgozik, és szerződése még nem jár le. Mitévő lesz Smolek? „Külső tanácsadóként én is voltam a magyar klubban, de irányítási elképzeléseim teljesen eltérőek az ottaniaktól. Nem láttam esélyt az érdemi munkára. Új szerepkörömből adódóan mindent megteszek azért, hogy Hejková minél hamarabb a szlovák kosárlabdát szolgálja. Ha ma hazahívhatnám, biztosan edzői poszton alkalmaznám, ebben ugyanis legjobbnak tartom a világon. De mire lejár a szerződése, lehet, hogy más szerepkörben lesz szükségünk rá.” (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.