Lányok is megvillantak

<p>Galánta. Az ifikhez hasonlóan a diákok mezőnyében is a pataiak elsősége került a krónikába a Galántai Területi Futballszövetség korosztályos teremtornáján.</p>

ÁGH ISTVÁN

Tavaly tizenöt, idén pedig már tizenhat csapat csatázott a trófeáért, ami a tornasorozat történetében új részvételi rekordot jelent. A galántai sportcsarnokban szombaton zajló megmérettetésen előbb négy négytagú csoportban küzdöttek a pontokért a kollektívák, az elődöntőbe a csoportelsők jutottak. A fináléban való szereplést ugyan büntetőkkekel harcolta ki a pataiak alakulata, s a mindent eldöntő összecsapáson nagy csatában győzte le a nagymácsédiakat. „Csak azok számára jelent meglepetést a pataiak újabb diadala, akik nem ismerik az új klubvezetés filozófiáját. Az ambiciózus tisztségviselők ugyan csak januárban vették át az irányítást, de már több éve szisztematikusan foglalkoznak a focistapalánták nevelésével. Idejében felismerték, hogy a legolcsóbb erősítés a saját nevelés. Tudatosították: előbb néhány évig nagy adag türelemre, kitartásra, anyagiakra van szükség annak érdekében, hogy beérjen a munka gyümölcse. Remélem, más kluboknál is követik példájukat” – ecsetelte a sikerhez vezető utat Milan Horňáček, a területi futballszövetség sporttechnikai bizottságának az elnöke.

A kiértékelésnél a szervezők meglepetést keltő újdonsággal rukkoltak elő. A versenykiírásban nem szerepelt, ennek ellenére kivételt tettek, különdíjjal jutalmazták az erőpróba legjobb lányfocistáját. „Eddig erre nem volt példa, de a lányok igyekezete, jó teljesítménye cselekvésre ösztönzött minket. Tavaly csak ketten voltak, idén már hatan, nevezetesen Simona Škrabáková (P. Úľany), Viktória Kissová (Sládkovičovo), Diana Baloghová, Soňa Blažáková (mindkettő Gáň), Fanki Váciová (Kráľov Brod), Mária Kubátová (Šintava) villantották meg focitudásukat. Jobb híján szombaton csupán oklevéllel jutalmaztuk a legjobbnak ítélt Mária Kubátovát. Az elnökségen időközben már eldöntöttük, hogy jövőre különdíjjal is kedveskedünk a legjobb lányfocistának. Ezzel is motiváljuk őket, egyben népszerűsítjük a női focit térségünkben” – számolt be a forgatókönyvben bekövetkezett változásról Milan Horňáček. Mivel idén ebben a korosztályban nincs csapatuk, ezért a címvédő nagygurabiak nem vettek részt a tornán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?