Kovács Katalin: száz méter után éreztem, hogy meglesz

London |

<p>Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg az 500 méteres női kajaknégyes többi tagja - Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas Krisztina - először állhatott olimpiai dobogó tetején szerdán, a London melletti Eton Dorney központban.</p>

"Én már száz méter után éreztem, hogy ez meglesz. Nem ilyen versenyre számítottam, azt hittem, hogy mi fogjuk üldözni őket, erre szinte végig mi vezettünk. Kirobbantunk a rajtból, és az ellenfeleknek esélyt sem hagytunk, hogy utolérjenek" - idézte fel a döntőt az MTI-nek nyilatkozva Kovács Katalin. "Azzal nem foglalkoztam, hogy az Eb harmadik hely után sokan leírtak bennünket. Tudtam, hogy nincs gond, hiszen akkor még csak néhány napot tudtunk együtt készülni. Túlléptünk azon a szereplésen, nem görcsöltünk rajta, sőt, inkább erőt merítettünk belőle."
Az immár háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok kajakos a dobogón megcsókolta az aranyérmet - úgy tűnt, úgy örül neki, mintha az első lenne.
"Nagyon jó érzés, amikor az ember megvalósít egy álmot, amiért dolgozik. Én így tudok örülni az életben minden apróságnak, persze ez nem apróság, hanem óriási dolog" - mondta ezzel kapcsolatban Kovács Katalin, aki három ezüst után tudott a csúcsra érni ebben a számban.
"Nagyon nyugodt voltam az elmúlt napokban, magabiztosnak éreztem magam, és ebben a többiek is segítettek. Tudtam, hogy ott ülnek előttem, és nem lehet baj" - árulta el Fazekas Krisztina, aki férje és edzője, Rami Zur révén tavaly még amerikai színekben indult a szegedi világbajnokságon, majd idén tavasszal hazatért, és kiharcolta az olimpiai csapatba kerülést. "Mindig benne volt az álmaiban az ötkarikás szereplés, bíztam is benne és nagyon sokat gondoltam rá. Örülök, hogy végül összejött és ráadásul aranyéremmel."
"Én a célba érkezést követően az első fél percben fel sem tudtam fogni, mi történt" - mondta Szabó Gabriella. "Utána az első gondolatom a pekingi ezüst volt, hogy sikerült visszavágnunk a németeknek, és utána bevillant az a nagybetűs szó, hogy olimpiai bajnok vagyok! Amióta elkezdtem kajakozni, erre készültem, erre vágytam. Felfoghatatlan érzés!"
A vezérevezős hozzátette: a verseny kezdetén már elsőre nagyon belehúzott, és érezte, hogy nem fogják odaadni az aranyat senki másnak.
"A korábbi csapathajók, amelyekben ültem, szintén nagyok jók voltak, de mind közül ez a legjobb" - mondta boldogan Kozák Danuta. "Mivel Kati ül a harmadik helyen, ő irányítja a bemelegítést, ő hoppol a táv közben, de egyébként nincs alá-fölérendeltségi viszony közöttünk. Demokratikus csapat vagyunk, mindenki elmondhatja a véleményét és a jó gondolatokat megpróbáljuk átvenni, a problémákat pedig együtt megoldani. Ez egy csapat!"
A csütörtöki egyes döntőben is érdekelt kajakos elárulta: amikor beértek, várta párostársától, Szabótól a megszokott pacsit, de az csak nem jött.
"Egy kicsit meg is ijedtem, hogy talán mégsem nyertünk, de később kiderült, hogy Gabi gyakorlatilag önkívületi állapotba került, azért maradt el a szokásos köszöntés. Aztán végre neki is leesett a tantusz, így együtt örülhettünk."         
Az olimpiai bajnok kvartett felkészülését Kovács, Szabó és Kozák honvédos klubedzője, Csipes Ferenc irányította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?