KORONGKÖZELBEN

Židmund Pálffy csak egy mérkőzésre engedte el az NHL-ben szereplő Los Angeles csapata. Pálffy azonban már a németek elleni találkozón ott ült a kispadon, s a harmadik harmadban nem kis meglepetésre jégre is lépett.

Židmund Pálffy csak egy mérkőzésre engedte el az NHL-ben szereplő Los Angeles csapata. Pálffy azonban már a németek elleni találkozón ott ült a kispadon, s a harmadik harmadban nem kis meglepetésre jégre is lépett. A Los Angeles Daily News tudósítója, Matt McHale azonnal felhívta a Kings szakvezetőit, s közölte velük, hogy Pálffy játszik a nyitómérkőzésen. Andy Murray, a Los Angeles vezetőedzője ezt nem akarta elhinni. A fent említett lap szenzációként közölte a hírt, s többek között azt írta, hogy Pálffy és Peter Šťastný menedzser becsapta a Kingset. Ján Filc edző ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Pálffyt én küldtem a jégre, mégpedig azért mert vesztésre álltunk, s abban bíztam, hogy irányításával sikerül fordítanunk.” Andy Murray: „Peter Šťastný a vétkes, neki kellett volna felszólítania a trénert, hogy Pálffy a németek ellen nem játszhat!” A legfrisebb értesülések szerint Pálffyt nem bünteti meg a Los Angeles Kings.

Jozef Golonka, a szlovák hokiválogatott egykori vezetőedzője is végignézte a csapat Salt Lake City szenvedését: „Bosszantó, hogy Nagano után most is elbuktunk. Részletes elemzésre van szükség, s felelősségre kell vonni a vétkeseket. Pedig az oroszországi váratlan vb-ezüstérem után sokan azt hitték, minden rendben van. Feltűnő volt, hogy mindenki túlzott derűlátásra utazott a tengerentúlra. Nagy kockázat volt, csonka csapattal kezdeni a selejtezőt. A jövőben az Európában hokizókra kellene építeni az együttest.”

Sokan nem értik, miért nem játszott Zdeno Chára a lettek ellen, pedig ott volt Salt Lake Cityben. Az edző ezt azzal magyarázta, hogy az osztrákok elleni meccsre Peter Bondra számára tartalékolta az üresen maradt helyet. „Természetesen most már nincs értelme annak, hogy Bondra ideutazzon. Hiszen nem juthatunk tovább. A lettek elleni összecsapás előtt úgy döntöttem, pihentetem Chárát, mégpedig azért, mert rajta kívül még az NHL-ből ott volt Višňovský, Bartečko, Demitra, Stümpel és Hossa. Mindent összevetve, egyetértek Peter Šťastnýval, hogy igencsak rossz az olimpiai selejtező lebonyolítási formája. Jó lenne, ha az időponton is elgondolkodnának az illetékesek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?