Komáromi elsőség

Somorja. Gyönyörű időben zajlott s a szervezők és résztvevők szerint is jó. sikerült szombaton a csölösztői Lagúna tavon rendezett 8. kajak-kenu Samaria Kupa. Tóth Imre versenyigazgató arról tájékoztatott, hogy közel 160 induló állt rajthoz a kajak és kenu egyesben kiírt számokban.

Somorja. Gyönyörű időben zajlott s a szervezők és résztvevők szerint is jó# sikerült szombaton a csölösztői Lagúna tavon rendezett 8. kajak-kenu Samaria Kupa. Tóth Imre versenyigazgató arról tájékoztatott, hogy közel 160 induló állt rajthoz a kajak és kenu egyesben kiírt számokban. „Ezúttal hiányoztak a külföldiek, de jövőre már velük is számolunk. A kupát a komáromiak nyerték, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk a csapat második helyével, hiszen a Szlovák Kupa tavalyi kiírásában csak az 5.-6. helyen végeztünk. Másnap az Inter Kupán is helytálltak versenyzőink, ott negyedikek lettek. (Pozsonyban szintén a komáromiak nyertek – a szerző megj.) Végül összeállt a veteránok mezőnye is, igaz, csak somorjai kajakosokból: a férfiaknál Miroslav Špaček, a nőknél Csölle Zsuzsa győzött.” – közölte Tóth Imre, majd elmondta: örül annak, hogy a Samaria Kupa folytatása mellett döntöttek. „Egy sikeres viadalon vagyunk túl, elégedetten távozott mindenki, s ez a jövőre nézve is biztató, mert versenyünket a következő években még nagyobb méretűvé, nemzetközivé szeretnénk duzzasztani. Ehhez újraindítása kiváló alapul szolgált.”

A Samaria Kupa somorjai és komáromi győztesei. 2 km, K1, diákok, 11 éves korig (15): Martin Slančík (komáromi) 13:09,91; 12 évig (20): Tóth Zoltán (somorjai) 11:24,53; 13 évig (16 induló): Csepy Tamás 9:56,71; 14 évig (10): Hradil Enriko 9:05,76; serdülők (15): Ambrus Sándor 9:03,59; ifjúságiak (8): Tomáš Stano (komáromiak) 9:07,38. C1, serdülők (5): Világi Zsolt 11:18,76; ifjúságiak (5): Kiss Román (somorjaiak) 10:16,53. Az egyesületek élmezőnye: 1. Komárom 152, 2. Somorja 72, 3.–4. Tatran és ŠKP 40-40 pont. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?