Klampár: „Eltiltásaim miatt sok érmet kivettek a zsebünkből”

Miként gondol vissza karrierjére?
Elsősorban nagyon sajnálom azt a négy és fél évet, amikor el voltam tiltva, ezzel sok érmet kivettek a zsebünkből, vagy a nyakunkból. 

Miért volt eltiltva?
Mert a szocializmusban nem lehetett semmit sem mondani. Nem is annyira nekem volt nagy a szám, hanem a bátyámnak, aki egyben az edzőm is volt. És én mindig mellette álltam. Őt nem tilthatták el, így engem büntettek. Volt olyan is, hogy a női válogatott keret tagjai előtti káromkodásért nem utazhattam a világbajnokságra… Előfordult, hogy nem mentem le a keret edzésére, inkább a bátyámmal készültem. Előfordult, hogy az országos bajnokságon három aranyat nyertem, aztán a nemzeti csapatnál beteget jelentettem… Sosem voltunk jóban a szövetség vezetőivel, és ezért nagy árat fizettem. Berczik Zoltán szövetségi kapitány sem kedvelt túlságosan, kezelhetetlennek tartott, hát még, amikor megtudta, hogy Clarence-nek, Bruminak, Brunyáknak vagy Brunyónak hívom…

Hány világversenyről hiányzott?
Az 1973-ös és az 1975-ös világbajnokságra sem vittek ki, 1977-ben Birminghamben pedig harmadikok lettünk, ez nagy égésnek számított. Ezután elvittem a csapatot moziba a King Kongra, és nem értünk vissza az ünnepélyes eredményhirdetésre, így Berczik kapitány egy tartalékkal állt fel a dobogóra. Nagy botrány lett a dologból, és megint én voltam a hibás. 

Pedig üstökösként tűnt fel, a legnagyobb sztárok közé tartozott.
Tizenhat évesen megnyertem a svéd nemzetközi bajnokságot, és 1971-ben Jónyer Pistával Nagojában világbajnokságot nyertünk párosban. Egyéniben pedig a negyeddöntőben kaptam ki a későbbi világbajnok kínaitól.

1979-ben óriási meglepetésre a Klampár Tibor, Jónyer István és Gergely Gábor összeállítású magyar együttes nyerte a csapatversenyt a korábban verhetetlennek hitt kínaiak előtt. 
Négy nap alatt kétszer vertük meg őket, a csoportküzdelmek során 5:2-re, a döntőben pedig 5:1-re győztük le a kínaiakat, én még viccből azt mondtam, kár, hogy nem játszunk velük harmadszor is, mert akkor 5:0 lenne az eredmény. Berczik meg mutatta, hogy te bolond vagy. Egyébként úgy volt, hogy 1979-ben Phenjanba sem visznek ki.

Miért, mi történt?
Tatán edzőtáboroztunk, sosem bírtam a bezártságot, ezért egyik csapattársammal, Takács Jánossal és egy csajjal kiszöktünk a táborból, hogy lazuljunk kicsit Budapesten. Ám amilyen balszerencsés vagyok, hajnalban a visszafelé úton lerobbant a Ladánk. A kapitány őrjöngött, ki akart rúgni a válogatottból, szerencsére Jónyer Pista és Gergely Gabi rábeszélte Bercziket, hogy maradjak, így ha jól emlékszem, tízezer forintos büntetéssel megúsztam. Aztán pedig világbajnokok lettünk. 

Tapasztalt versenyzőként egy ízben az ötkarikás játékokon is rajthoz állt.
Rendkívül sajnálom, hogy sportágunk csak 1988-ban került be az olimpiai műsorba, Szöulban 35 évesen én voltam a legöregebb asztaliteniszező, és bejutottam az elődöntőbe. A világ- és Európa-bajnokságokon nem volt helyosztó a harmadik helyért, az olimpián viszont volt, sajnos, kikaptam, így elúszott az életjáradékom, ami az ötkarikás érmeseknek jár. Erre sajnos nagyon ráfizettem. Utolsó világbajnokságomon, 1989-ben Dortmundban nyolc közé jutottam, ott a kiváló svéd Jan-Ove Waldner búcsúztatott. Utána elmondta, hogy számára a velem vívott meccs volt a döntő, aki ezután az elődöntőt és a finálét is simán vette. Hozzátette, hogy én voltam a példaképe, bevallom, ez nagyon jólesett. 

Összességben miként értékeli a pályafutását?
Elégedett vagyok, mindenki azt mondja, hogy bennem maradt egyéni vb- és Eb-győzelem, de nyertem Világkupát, top 12-őt és Eb-bronzérmes voltam. Ez sem semmi.

Úgy tudom, hogy sikeresen edzősködik.
Igen, régóta Celldömölkön dolgozom, nincs okom a panaszra, hiszen nyolcszor megnyertük az Extraligát. Nem kell tanítani a csapat tagjait, hiszen az egyik 37, másik 28, a harmadik 23 éves. Őket csak finomítani kell.