Kitűnő rajt, Mezei-csúcsokkal

Az idei súlyemelőév is remekül kezdődött a nagymegyeri veteránok számára.A csallóközi alakulat a cseh Masters Liga 2017 első fordulóját megnyerve térhetett haza a csapatversenyről, melynek helyszíne ezúttal Havířov volt.

Az idei súlyemelőév is remekül kezdődött a nagymegyeri veteránok számára.

A csallóközi alakulat a cseh Masters Liga 2017 első fordulóját megnyerve térhetett haza a csapatversenyről, melynek helyszíne ezúttal Havířov volt. A nagymegyeri súlyemelőklub Mezei Tibor, Megály János, Juhász László és Lénárt Rudolf alkotta korosztályos gárdája címvédőként és egyetlen külföldi egyesületként szerepel a tízcsapatos cseh bajnokságban.

„A szervezők kitettek magukért: a színvonal kiváló volt, a hangulat magáért beszélt, a közönség négy és fél órán át izgult, ki nyeri a viadalt. A végére feljött a Havířov a harmadik helyre, de a Bohumín együttesét már nem tudta megszorítani. Nagymegyeri csapatunk remek hajrával végül az összesítésben hét ponttal verte a második Bohumínt. Súlyemelőink mindegyike kitett magáért, remekül versenyzett, annak ellenére, hogy a tavaly szeptemberi világbajnokság után mindenki pihent egy kicsit, gyógyítgatta sebeit – árulta el idei első versenyükről a csallóköziek szóvivője, Lénárt Rudolf, majd értékelését így folytatta: – Mezei Tibor korcsoportot váltott, már az 55–59 évesek kategóriájában versenyzett, ahol három szlovák csúccsal indított: szakításban 112 kg, lökésben 130 kg, míg összetettben 242 kg volt a teljesítménye. Megály János a 80+110=190 kg-os teljesítménnyel szinte hozta a tavalyi világbajnokságon elért eredményét. Juhász László alappillére a mostani csapatnak: 80 kg-os szakításával és 95 kg-os lökésével 175 kg-ot ért el összetettben, nagyban hozzájárulva a csapat győzelméhez”.

Lénárt Rudolf is a súlyemelőtárcsák mögé állt, összteljesítménye (65+90=155 kg) jó alapnak bizonyul a felépülésében, hiszen tavaly egy újabb gerincműtéten esett át.

A cseh veterán csapatbajnokság 1. fordulójában a Mezei Tibor által elért három szlovák országos csúcson kívül további kilenc cseh rekord is született.

Tények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?