Kiszorítanák a Slovan-stadionból a Fradi szlovákiai drukkereit

slovan k
Pozsony |

A pozsonyiak klubvezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy csak Slovan-érzelmű szurkolók üljenek a hazai szektorokban a fővárosi Nemzeti Stadionban a BL-selejtező 2. fordulójában.

Alig néhány perccel azután, hogy a Weissék az utolsó utáni pillanatban, a hosszabbítás ráadásában kiharcolták a továbbjutást a Batumi ellen, a Slovan vezetése egy hosszabb mailben fordult szimpatizánsaihoz. Ebben leszögezik, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel erősen korlátozzák a jegyárusítást a Fradi elleni, második fordulóbeli derbire. Ezek alapján csak a bérletesek és a Batumi elleni hazai meccsre is kilátogatott nézők igényelhetnek belépőt, valamint azok, akik a közelmúltban elektronikusan vásároltak náluk jegyet, így a mailcímük szerepel a klub jegyzékében (ők legfeljebb 4, konkrét nevekre szóló belépőt vehetnek).

Az intézkedés nem titkolt célja, hogy kizárólag Slovan-érzelmű drukkerek ülhessenek be a lelátókra a visszavágón. "A saját szurkolóinkkal szeretnénk megtölteni a stadiont, nem magyarországi vagy Szlovákia déli régióinak ferencvárosi drukkereivel. Azt akarjuk, hogy ne ismétlődhessen meg az 1992-es eset, amikor a Téglamezőt Fradi-szurkolók ezrei lepték el Budapestről, Dunaszerdahelyről stb."

A szerző nélküli mailben hozzáteszik, mindez biztonsági célokat is szolgál, hogy a hazai szektorokon belül ne keveredjenek a két csapat szurkolói.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?