Kikapott Besztercebányán az elképzelés nélkül focizó DAC

dac

A DAC labdarúgócsapata 1:0-s vereséget szenvedett Besztercebányán, a Niké Liga 3. fordulójának mérkőzésén. 

Xisco Munoz, a DAC vezetőedzője továbbra sem számíthatott a védelemben Csinger Márkra, így középhátvédek híján ismét a négyvédős rendszerre tette le voksát. Úgy tűnik, a spanyol tréner továbbra sem hisz a szélsőjátékban, a csallóközi derbihez hasonlóan a középpályás formációban ismét olyan játékosok taposták az oldalvonalat Vitális és Herc személyében, akik sokkal inkább középen érzik jól magukat.

A besztercebányaiak elöl három DAC-múltú játékossal rohamoztak, Rymarenko, Veselovský és Malec is viselt sárga-kék mezt korábban. Az első perctől kezdve hazai környezetet teremtettek csapatuknak a dunaszerdahelyi szurkolók, a hazai lelátók erősen foghíjasak voltak – talán részben azért, mert kedvenceik nem kezdték túl meggyőzően a Niké Liga új szezonját.

Igazi nyári kánikula fogadta a játékosokat a besztercebányai stadionban, a nézők pedig nem láthattak jó futballt. Az első, erőtlen lövés Vitális Miláné volt a 11. percben, két perccel később viszont már a hazaiak hibáztak ziccert, Rymarenko keresztbe rúgta a labdát a kapu előtt. A kiábrándító színvonalú mérkőzés eseménytelenül csordogált a szünet felé, a DAC nem tudott a mezőnyben tartósan a szerény képességű hazai csapat fölé kerekedni. A 31. percben Trusa a semmiből durrantott a keresztléc fölé, a mutatványt tíz perccel később Záhumeský ismételte meg a túloldalon. Ez volt az altató erejű első félidő összes történése.

A második félidő sem kezdődött élénken, de az 51. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, két DAC-múltú játékosuk összejátékával: Záhumenský balról pontosan adott be Malec fejére. A csereként beküldött Redzic gyorsan válaszolhatott volna, de nagy helyzetben mellé gurított. A DAC átvette a kezdeményezést, de ismét azt a benyomást keltette, hogy a nyár folyamán elfeletett focizni. 

Az utolsó negyed órában a DAC elképzelés nélkül szövögette támadásait, érthetetlen módon a csapat pont akkor kezdte erőltetni a beadásokat, amikor legmagasabb játékosa, Almási már nem volt a pályán. Az utolsó percekben fokozódott a vendégek nyomása, de hiányzott az átütőerő, maradt az 1:0.

Nehéz elképzelni, hogy a besztercebányai csapat többre lesz hivatott az idei szezonban, mint a 8-9. hely, de vasárnap egy minimalista teljesítmény is elég volt számára ahhoz, hogy legyőzze a DAC-ot. 

Galéria
Jegyzőkönyv

Banská Bystrica–DAC 1:0 (0:0)

Gólszerzők: Malec (51.)

Játékvezető: Kružliak, 1853 néző

Sárga lap: Brenkus

DUKLA: Rehák–Klimpl, Godál (59. Šikula), Willwéber, Záhumenský (69. Brenkus)–Richtárech–Pišoja, Hlinka, Veselovský (59. Lupták)–Malec (69. Hanes), Rymarenko (86. Slebodník)

DAC: Popovics–Andzouana, Kacsaraba, Brunetti, Mendez (65. Yapi)–Vitális (78. Szendrei), Dimun, Bajo (65. Ramadan), Herc (53. Bernát)–Trusa, Almási (53. Redzic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?