Hnúšťa/Kassa. A kick-box Szlovák-kupa hétvégi fordulója a papírforma szerint a kassai Guard Košice versenyzőinek sikerét hozta.
Kick-box Eb Pozsonyban?
Hnúšťa/Kassa. A kick-box Szlovák-kupa hétvégi fordulója a papírforma szerint a kassai Guard Košice versenyzőinek sikerét hozta. Tóth László light-contactban, a 71 kg-osok között bizonyult a legjobbnak: „Jó hangulatú verseny volt, annak ellenére, hogy Nyustya sokak számára ismeretlen hely, 160 sportoló versengett az érmekért. Mindenkin érződött a nagyobb izgalom és lelkesedés, mivel jövő májusban valószínűleg Pozsonyban rendezik az Európa-bajnokságot.” Mivel az országos bajnokságra csak júniusban kerül sor, a kontinensviadalra elsősorban a Szlovák-kupán elért eredmények alapján juthatnak ki a versenyzők. Egy-egy kategóriában országonként három sportoló indulhat, így a megmérettetésen sok hazai versenyző lehetőséget kaphat. Köztük lehet Kozel Róbert is, aki a bázeli világbajnokságon a 81 kg-os súlycsoportban, light-contactban aranyérmet szerzett. „A vb után úgy döntöttem, tartok egy féléves szünetet, s edzősködni kezdtem. Nagyon megtetszett, a Guard egyik B-klubjának az edzésével bíztak meg, de nem zárom ki, hogy még visszatérek a versenyzéshez. Szeretnék részt venni a pozsonyi Európa-bajnokságon, így januárban vagy februárban valószínűleg elkezdem a felkészülést”– nyilatkozta lapunknak a kassai versenyző.
Szlovák Kupa, 2. forduló, dél-szlovákiai kategóriagyőztesek: light-contact, 71 kg: Tóth László (Guard Košice); full-contact, 67 kg: Sáfár Zoltán (Dragon Žitný ostrov), 71 kg: Szemán Dávid (Guard Košice); low-kick, 71 kg: Szemán Dávid. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.