Kettős Mercedes-győzelem és éledező Red Bull

<p>Lewis Hamiltont a melbourne-i idénynyitó futammal ellentétben most semmilyen technikai gikszer nem hátráltatta, és gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es Maláj Nagydíjon. A dobogó második fokára mercedeses csapattársa, Nico Rosberg állhatott fel, míg a harmadik helyen az elmúlt négy év bajnoka, Sebastian Vettel futott be a Red Bull-lal.</p>

GYÖRGY NORBERT

Úgy tűnik, az új turbómotoroknak egyelőre nem a kritikus üzemanyag-fogyasztás a legnagyobb gondja, hanem a hangja. Egyesek már odáig merészkedtek, hogy kijelentették, ezek a V6-osok gyakorlatilag a Forma–1 végét jelentik. „Mintha egy porszívót hallgatnék” – mondta Vettel még Melbourne-ben, ahol technikai hiba miatt hamar kiállni kényszerült. Niki Lauda, a sportág háromszoros világbajnoka és egyik megmondóembere viszont Vettel nyavalygására csak annyit válaszolt, hogy „ha Sebastian Ausztráliában egy Mercedest vezetett volna és nyer, akkor nyilván nem mondta volna, hogy az autók túl csendesek”. Szóval, nehéz itt igazságot tenni.

Ezüst Nyilak a céltáblán

Ami viszont tény: két futam, és két fölényes Mercedes-siker. Ráadásul ez utóbbi kettős győzelem volt, ami annyit tesz, hogy már a csapatvébét is vezetik a Mercik. Két versenyhétvége után persze még könynyelműség lenne bármit is állítani, de az nyilvánvaló, hogy (némi képzavarral élve) az Ezüst Nyilak találtak bele legjobban a második turbókorszak céltáblájába. Talán a Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe foglalta össze a legpontosabban a látottakat: „Nagyon elégedettek és boldogok vagyunk, hogy mindkét versenyzőnk ott lehetett a dobogón. Ez az első és második hely megerősít minket abban, hogy jó munkát végzünk, de egy pillanatra sem vehetünk vissza, mert az ellenfeleink gyorsan fejlődnek, különösen a Red Bull, amely még mindig nagy potenciállal bír. A tempónk megvolt, és Lewis tökéletesen kihasználta az autójában rejlő lehetőségeket. Nagyon jól ment, de egyúttal vigyázott is az autójára. Fantasztikusan versenyzett, amiért pluszpontot érdemel. Ismerjük őt, tudjuk, mire képes. Pontosan ez az, amit szerettünk volna a versenyzőinktől, és meg is kaptuk.”

Vettelt nem lehet leírni

A téli tesztek alapján azt gondoltuk, hogy a világbajnok Red Bull idén, vagy legalábbis az idény kezdetén a sötét középmezőnyben fog csak bóklászni, ehelyett az első futamon Ricciardo (hogy végleg kizárják-e vagy sem, az csak később fog kiderülni), most pedig Vettel állhatott fel a dobogóra. A Red Bullt tehát nem szabad leírni. „Volt pár pont, amikor úgy tűnt, nagyjából egy tempót futunk, de a Mercik mindig elhúztak a végén. Összességében jó, hogy szereztünk egy másik dobogós helyezést is. Ugyanakkor még nagyon messze vagyunk a Mercedesektől, tehát van még min dolgoznunk. Igyekszünk befogni őket” – nyilatkozta a négyszeres világbajnok.

Ehhez viszont a csapatnak össze kell magát szednie: Szepangban megint Ricciardo bűnhődött hibájuk miatt, mivel a szerelők rosszul rögzítették bal első kerekét az egyik boxkiállás során, és a „veszélyes útra engedés” miatt az ausztrált a stop and go büntetés mellett (amelyet le sem töltött, mivel kiállt a versenyből) a jövő vasárnapi bahreini futamon tíz rajthellyel hátrább fogják sorolni.

Ronda és lassú

A Ferrari viszont csalódásnak tűnik: azon túl, hogy a maranellóiaknak sikerült összerakni minden idők legrondább versenyautóját, még lassúak is. Alonso vért izzadva ugyan behozta mindkét versenyen a negyedik helyre a verdát (Räikkönen eddigi ferraris teljesítménye értékelhetetlen), de nyilván nem ez az, amire a tifosik számítottak.

Két klasszikus brit csapat, a McLaren és a Williams is visszaesett az idénynyitó óta. Az előbbinél talán még mindig az újonc Magnussen melbourne-i második helyét ünneplik, az utóbbiak meg Massa keményfejűségén bosszankodnak, aki a vezérkar utasítása ellenére sem volt hajlandó maga elé engedni a nála gyorsabb csapattársát, Valtteri Bottast.

A Lotus pedig? Az a csapat, amely tavaly egy ideig Räikkönennel még a bajnoki címért is harcban állt, most a tizenegyedik helynek is örül. „Az elsődleges célunk az volt, hogy befejezzük a futamot, aztán szerettük volna látni, hogy is állunk az autóval. Nem tökéletes a helyzet, de egyelőre ez van” – mondta Romain Grosjean a verseny után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?