<p>Jól játszott a DAC, mégis kikapott: a sárga-kékek a labdarúgó Fortuna Liga 30. fordulójában kettős emberelőnyben fejezték be a mérkőzést a zsolnaiak ellen, de így sem tudtak gólt lőni. A még mindig a bajnoki címről álmodozó zsolnaiak Čmelík góljával 1:0-ra nyertek.</p>
Kettős emberelőnyben kapott ki a DAC a zsolnaiaktól
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14319333013186_32.jpg.webp?itok=UJ8Y6soJ)
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A zsolnaiak a tabella második helyén állnak, s ha versenyben akartak maradni a bajnoki címért, akkor nyerniük kellett Dunaszerdahelyen.
Hazai helyzetek
Mindez azt vetítette elő, hogy a vendégek nem fognak beállni védekezni, s ahogy Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója fogalmazott, „a legnagyobb erősségük teszi őket sebezhetővé”. Ez tökéletesen be is igazolódott, ennyi helyzete még talán egyik csapat ellen sem volt a DAC-nak, mint most.
Szarka már a második percben a kapu mellé gurított, s bár három perccel később Mihalík lövését Polačeknek a kapufára kellett ütnie, az első félidő hátralévő részében a hazaiak előtt adódtak a veszélyesebb helyzetek. Štepanovský szemtől szemben a kapuval végül az oldalhálót találta el, majd egy szép Sarr–Ľupták–Szarka akció végén Szarka bombázott az ötösről a kapu fölé. Sarr jó lövését Volešák védte, aztán Szarka próbálkozott kapásból, ballal, de nem találta el a kaput.
Čmelík tizedik gólja
A jó tempójú első félidő után okkal bizakodtak a DAC-drukkerek, és optimizmusuk csak nőtt, amikor az 55. percben Letic megkapta második sárga lapját. A kiállítás után rögtön jött is a gól – csakhogy a konvenciókkal ellentétben ezt most a kiállítással sújtott csapat rúgta. Ljubicic veszítette el a labdát, a zsolnaiak négy a kettő ellen támadhattak, és az akció végén Čmelík lőtt a hálóba – 0:1. A fiatal támadónak ez volt a tizedik gólja ebben a szezonban, érdekesség, hogy az őszi, 2:2-es döntetlent hozó dunaszerdahelyi mérkőzésen is betalált.
Összetört üvegajtó
A gól sokkolta a hazaiakat, Maric edző a földhöz vágta dühében a bőrkabátját. A 67. percben pályára lépett Roman Sabler, aki nem sokkal később egyenlíthetett volna, fejese azonban centikkel elkerülte a kaput… Az utolsó kilenc percet a dunaszerdahelyiek kettős emberelőnyben támadhatták végig, mert Vavro utolsó emberként buktatta a kapu felé törő Szarkát, de a zsolnaiak ennek ellenére megőrizték az előnyüket.
A DAC másodszor kapott ki hazai pályán ebben a szezonban, a vereséget nehezen viselték a játékosok (valószínűleg azért is, mert a három ponttal a hőn vágyott első hatba kerülhettek volna, így viszont továbbra is kilencedikek). Mindezt a hazai öltöző üvegajtaja bánta – ketten is beleöklöztek egyet, a cserepeket a tűzoltók és a rendezők közös erőkkel takarították el.
„Nagyszerű meccs”
Adrián Guľa, a zsolnaiak vezetőedzője az ellenfelet és a közönséget is dicsérte: „Nagyszerű meccs volt, egy jól felkészült ellenféllel szemben, amely jó teljesítményt nyújtott. Fantasztikus volt a közönség is, ilyen hangulatban nekünk is jobb volt játszani. Az első félidőben nem voltam elégedett a középpályás sorunkkal, de a szünet után ezen változtattunk. A pozitív mentalitás és a csapatszellem végül győzelmet hozott nekünk.”
Tomislav Maric is megdicsérte védenceit, ám megjegyezte, ez a vereség tanulságokkal is szolgál. „Megmutatkozott, hogy minél jobb egy ellenfél, annál könyörtelenebbül kihasználja a hibáinkat. Csak egy nagy hibát követtünk el, de abból gólt kaptunk” – mondta a DAC trénere. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.