SITA-JELENTÉSNagyszombat. Két vendégszurkoló megsérült a DAC–Slovan élvonalbeli bajnoki meccs után, amelyet 180 rendőr biztosított.
Két Slovan-drukker megsérült
SITA-JELENTÉS
Nagyszombat. Két vendégszurkoló megsérült a DAC–Slovan élvonalbeli bajnoki meccs után, amelyet 180 rendőr biztosított. A Both Péter járási rendőrparancsnok által elrendelt akcióra azután került sor, hogy a pozsonyi szurkolók passzív ellenállást tanúsítottak, a vasútállomásra menet leültek az út közepére, és többszöri felszólításra sem álltak fel. Az akcióban az egyik Slovan-drukkernek eltörött a lába, a másik kézsérülést szenvedett. A Nagyszombati Rendőr-főkapitányság közlése szerint egy rendőrt eltalált egy petárda, de nem igényelt orvosi ellátást. A beavatkozás körülményeit a rendőrség vizsgálja.
A Slovan Ultras szurkolói csoportja már jelezte, feljelentést fontolgat a rendőri beavatkozás miatt.
A rendőrség közlése szerint a meccsre mintegy kétszáz pozsonyi drukker érkezett. Az állomásról a stadionba menet füstbombákat és petárdákat dobáltak. Volt, aki használt mobiltelefonokkal szerelkezett fel, de a rendőrök ezeket is elkobozták. Három nő a melltartójában akart tiltott pirotechnikai eszközöket csempészni a pályára.
A mérkőzéssel kapcsolatban 16 szabálysértés történt, némelyikért azonnal pénzbüntetést adtak, a többi esetet szabálysértési eljárás során vizsgálják, és a vétkeseket akár ki is tilthatják a stadionból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.