Két olimpiai láng égett az újabb innsbrucki téli játékokon

téli olimpia

A svájci St. Moritz után az osztrák Innsbruck lett a máso-dik város, amely duplázott téli olimpiák rendezésében. 1964 után 1976-ban beugróként láthatta vendégül az ötkarikás játékokat.

Az eredeti győztes Denver ugyanis visszalépett a rendezéstől, mivel a Colorado államban tartott népszavazáson a lakosok többsége nem támogatta, hogy mintegy ötmillió dollárt költsenek az olimpiára, főleg, hogy ebből jelentős összeget terveztek erdőirtásra felhasználni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ezért a kanadai pályázó Whistlernek kínálta fel a lehetőséget, de a kormányváltás miatt nemleges választ kapott tőlük, így a MOB a tizenkét évvel ezelőtti házigazdát, Innsbruckot kérte fel a rendezésre. Erre emlékezve az osztrák város olimpiai stadionjában két láng is égett, szimbolizálva a múltat és a jelent.

Éremhalmozók

A szovjeteknek valóban deja vu-jük lehetett: igaz, hogy négy éve Szapporóban is az éremtáblázat élén végeztek, de Innsbruckban, 1964-hez hasonlóan, ismét taroltak, összesen huszonöt érmet szereztek. A gyorskorcsolyázó Tatjana Averina egymaga négyszer állhatott dobogóra: 1000 és 3000 méteren arany-, 500 és 1500 méteren bronzérmet vehetett át. A sportágra egyébként is jellemző volt az éremhalmozás, az amerikai Sheila Young mindhárom medáliából egyet-egyet szerzett (500 m, 1500 m, 1000 m), a férfiaknál a norvég Sten Stansen 5000 m-en nyert, 10 ezer méteren a második lett, míg a holland Hans van Helden kibérelte a dobogó harmadik fokát, három bronzot nyerve.

A német alpesi síző, Rosi Mittermaier is elkápráztatta a világot. Míg addigi pályafutása tíz éve alatt egyetlen Világkupa-futamot sem nyert lesiklásban, az olimpián győzött a számban. Sőt, műlesiklásban is első lett, óriás-műlesiklásban pedig második.

Északi síben is volt egy egyeduralkodója Innsbrucknak, a szovjet Raisza Szmetanyina, aki 5 km-es ezüstérme mellett olimpiai bajnok lett 10 km-en és a 4x5 km-es staféta tagjaként is.

Drámai hokidöntő

A szovjetek jégkorongban is diadalmaskodtak. Zsinórban negyedik olimpiai bajnoki címük azonban egy hajszálon múlott, még úgy is, hogy a kanadaiak és a svédek a profi játékosok kitiltása miatt nem vettek részt a tornán. A szovjeteknek így is akadt egy igen komoly ellenfelük, Csehszlovákia válogatottja minden gondja dacára (influenzajárvány miatt kidőlő játékosok, pontlevonás a csapatkapitány František Pospíšil doppingvétsége miatt) az aranyért játszott ellenük. Sőt, már 2:0-ra vezetett a döntő mérkőzésen, s hiába egyenlített a Szovjetunió, Eduard Novák góljával ismét a csehszlovákoknál volt az előny (3:2). Öt perccel a vége előtt viszont szertefoszlott az álom, a szovjetek 24 másodperc alatt fordítottak Jakusev és Harlamov találataival, és 4:3-ra megnyerték a meccset.

Érdekes

Innsbruck, 1976

Időpont: február 4–15.

Résztvevők: 37 ország 1123 sportolója

Sportágak/versenyszámok: 10/37

Magyar érmek: –

Csehszlovák érmek: jégkorong-válogatott – ezüst

Remek rendezők

Az innsbrucki szervezők (és az időjárás) kitettek magukért, sem tragikus esemény nem borzolta a kedélyeket, sem hóhiány miatt nem kellett aggódni, mint 12 éve. Bár egy apróbb gikszer így is adódott: a keletnémet északisí-váltó második tagja, Axel Lesser vezető helyen haladva egy eldugott erdei részen összeütközött egy napszemüveges, adóvevős alakkal, megsérült a térde és emiatt a verseny feladására kényszerült.

A hazaiak nagy reménysége, az alpesi síző Annamarie Moser-Pröll ezt önszántából lépte meg, az egész szezont kihagyva, mivel félt a rá nehezedő elvárásoktól. Ezt honfitársai is érezték, de így is keretbe tudták foglalni az olimpiát: a nyitónapon Franz Klammer megnyerte a lesiklást, a zárónapon pedig Karl Schnabl a síugrók nagysáncversenyét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?