Két koronavírusos sportolót azonosítottak az olimpiai faluban

Tokió 2020

Hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között a tokiói olimpiai faluban.

A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre már beköltözött sportolók között.

Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban, róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a „játékokhoz kapcsolódó illető”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint mindhárom érintett ugyanabból a küldöttségből került ki.

Közben a Tokióba megérkezettek között is született egy pozitív teszt, amelyet a dél-koreai NOB-tag, Rju Szeung Min – a 2004-es olimpia asztalitenisz-bajnoka – szolgáltatott. A 38 éves sportdiplomata maga tette közzé az eredményt, és karanténba vonult.

A szervezők összegzése alapján vasárnap az olimpián közreműködő vagy részt vevő személyek közül 10-nek lett pozitív a tesztje, és eddig összesen 55 fertőzöttet regisztráltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?