Késely Ajnát választották Európa második legjobb ifjúsági sportolójának

Késely Ajna

Késely Ajna úszót választották a kontinens második legjobb ifjúsági sportolójának az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlését követő gálán a spanyolországi Marbellán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint a Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viselő elismerést Laura Stigger osztrák hegyikerékpáros kapta, a 17 éves Késely pedig egy szlovén vetélytársával holtversenyben zárt másodikként.

Az európai nemzeti olimpiai bizottságok különböző sportágakban, összesen 20 európai sportolóra adtak le jelölést, Késelyt a MOB jelölte. Az öt döntős a helyszínen bemutatkozhatott a közgyűlés tagjainak, majd az európai olimpiai bizottságok képviselőinek leadott szavazatai alapján alakult ki a végeredmény. A döntősök pénzjutalomban is részesülnek, melyet felkészülésükre használhatnak fel.

Késely jelölésében kiemelkedő eredményként szerepelt a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) megnyert négy aranyérme, valamint egy junior világ- és 15 junior Európa-bajnoki győzelme. A Kőbánya SC úszójának jelölése még az idén októberben rendezett Buenos Aires-i ifjúsági olimpia előtt történt, ezért nem szerepelt benne az argentin fővárosban nyert három aranyérem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?