Megvan az első magyar érem a rövid pályás úszó-Eb-n

Késely
Otopeni |

Késely Ajna harmadik, Flück Nóra negyedik lett 800 méter gyorson a romániai Otoseniben zajló rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon. A szlovák küldöttség egy ötödik helyet könyvelhet el a szerdai versenynapon.

Női 100 méter mellen pályafutása második döntőjére készülhetett Andrea Podmanická. A 25 éves szlovák úszó ötödik rövid pályás Eb-jén nagyon örült az időeredményének. „Nagyszerű, hogy be tudtam menni 1:05 alá. Remélem, a fináléban is sikerül – mondta az egyéni legjobbját megjavító nagytapolcsányi klub úszója. Ez végül 1:04,77-tel újfent sikerült neki. Podmaníková féltávnál a mezőny végén haladt, erőteljes hajrát tudott nyitni, így az ötödik helyen csapott célba. A számot az észt Eneli Jefimova nyerte.

A női 800 méter gyors nyitónapon rendezett előfutamában három magyar volt érdekelt: a 2019-ben Glasgow-ban ebben a számban ezüstérmes Késely Ajna 8:21,51 perces idővel összesítésben a harmadik, a 18 esztendős Flück Nóra pedig 8:30,48-cal a negyedik idővel került a tegnapi fináléba. (A 14 éves Nagy Napsugár 8:41,75-tel a tizedik lett.)

„Nagyon meglepett, hogy ilyen jó lett az időm, hiszen délelőtt úsztam egy 400 vegyest is, ezzel együtt is ott tudtam most lenni a legjobb nyolcszázasokkal. Ennek tükrében bizakodóan várom a döntőt – fogalmazott Késely a finálét megelőzően.

A döntőben, ahogy az várható volt, rögtön az elején élre állt a két fő favorit, a francia Anastasia Kiprichnikova és az olasz Simona Quadarella. Késely is biztosan tartotta a harmadik helyet 200-nál. Mögé néhány táv után felzárkózott a negyedik helyre a nagy világversenyen élete első felnőtt fináléját teljesítő Flück. Féltávnál Kiprichnikova állt az élen, a két magyar pedig gyakorlatilag „légüres térben” tempózott a 3-4. helyen. 600 méternél az élmezőnyben gyakorlatilag már csak az volt kérdés, Quadarella nem fárad-e el túlságosan, de az utolsó 200 előtt már akkora előnye volt Késelyvel szemben, hogy akár ki is oszthatták volna az érmeket. Az Európa-bajnok Kiprichnikova lett, a bronzérmet pedig Késely Ajna szerezte meg. A magyar küldöttség első otopeni dobogós helye összességében a 140. a magyar úszósport történetében. Flück 18 évesen a kiváló negyedik helyen zárt.

Lassan 10 éve járok nemzetközi versenyekre, és most történt meg először, hogy úszás közben már nagyon kellett volna vécére mennem. Nagyon boldog vagyok, ezzel a lendülettel megyünk tovább az olimpia felé. 600-ig nagyon kellemes volt az iram, az utolsó 200 eléggé fájt, ezen kell még dolgozni” – nyilatkozta az M4 Sportnak Késely.

Az Eb-ezüstérmes Kovács Benedek a US Openről hazatérve pozitív Covid-tesztet produkált, így ő nem utazhatott tovább a romániai kontinensviadalra. A 27 éves versenyző 100 és 200 méter háton is komoly esélyekkel ugorhatott volna medencébe. (MTI, ot) magyar

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?