Kereszttűzben az új bajnokság létrehozása

FIFA k

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bírálata mellett kontinensszerte heves ellenreakciókat váltott ki a 12 élklub által hétfő virradóra bejelentett Európai Szuperliga (ESL) létrehozása.

A FIFA közleményében azt írta, mindig is kiállt a sportág világszintű egységessége mellett, és „a korábbi heves vitákban résztvevő feleket” arra szólítja fel, „hogy folytassanak nyugodt, konstruktív és kiegyensúlyozott párbeszédet” a futball érdekében, a szolidaritás és a fair play szellemében.

„Természetesen mindent meg fogunk tenni, ami ahhoz szükséges, hogy harmonikus módon tudjunk együttműködni, figyelembe véve a világ labdarúgásának érdekeit” – fogalmazott a FIFA.

Az UEFA a spanyol, az angol és az olasz ligával, valamint ezen országok sportági szövetségével közösen írt közleményében hangsúlyozta, ezekkel a szervezetekkel „egységben teszünk meg mindent azért, hogy megállítsuk ezt a cinikus projektet, amely néhány klub önös érdekétől vezérelve jön létre egy olyan időszakban, amikor a társadalomnak minden eddiginél nagyobb mértékben van szüksége a szolidaritásra”. Az UEFA hozzátette, jogi és sportszakmai szinten is minden lehetőséget mérlegelnek, hogy megakadályozzák az ESL elindulását.

„Nyilvánvaló, hogy az ESL kártékony hatással van mind az angol, mind pedig az európai futballra, és támadja minden versenysport alapelvét, a nyílt versengést” – közölte az angol szövetség. A Premier League a reakciójában azt emelte ki, hogy az ESL lerombolja a szurkolóknak azt az álmát, hogy csapatuk a csúcsra érjen és a legjobbak ellen léphessen pályára.

Boris Johnson brit miniszterelnök kijelentette, hogy a Szuperligát létrehozó 12 egyesület válasszal tartozik a drukkereinek, akiket aggodalommal tölthet el a mostani helyzet.

Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte, hogy a francia klubok visszautasították az ESL-ben való szereplés lehetőségét, miközben az Európai Parlament (EP) sportért felelős csoportja szerint a Szuperliga létrehozása semmi más célt nem szolgál, csak gazdasági haszonszerzést.

Gabriele Gravina, az olasz sportági szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy mindig is ellenezték az ESL megalapítását, és szerinte az egyetlen életképes terv a Bajnokok Ligája reformja, amelyet az UEFA dolgozott ki. A német szövetség szintén ellenzi a Szuperliga ötletét, kiemelve, hogy a teljesítménynek kell meghatároznia, melyik csapat szerepelhet a legjobbak között.

Az Orosz Premjer Liga (RPL) is a terv ellenzői közé sorakozott fel.

„Ez az ötlet szembe megy a labdarúgás alapértékeivel, nem veszi számításba a klubok elsöprő többségének érdekeit, és szakadáshoz vezet az európai futballban” – tudatta a szervezet.

Jakob Jensen, a dán szövetség elnöke szerint az ESL létrehozása több szempontból is rossz ötlet.

„Többek között azért, mert a labdarúgás egy álom. Semmire sem szolgál, ha létrehoznak egy zárt ligát, amelyben az egyetlen cél, hogy a benne lévő klubok pénzt keressenek” – mondta.

Az ESL létrehozásában résztvevő klubok között szereplő Tottenham Hotspur és Arsenal szurkolói csoportjai szintén elítélték a tervezett bajnokságot. A Spurs drukkerei szerint „kapzsiság és önös érdek” vezérli az alapítókat, közleményükben jelezték, a Liverpool, a Manchester United, a Manchester City, az Arsenal és a Chelsea szimpatizánsaival közösen teljes mértékben ellenzik a Szuperligát. A Tottenham-szurkolók szerint a klub jövője a tét, míg az ősi rivális Arsenal drukkerei azt írták, „az ESL az Arsenal halálát jelenti.”

A 80-szoros angol válogatott Gary Lineker, valamint Sir Alex Ferguson, a Manchester United korábbi legendás vezetőedzője ugyancsak kritizálta a Szuperliga ötletét, Gary Neville, az MU 85-szörös válogatott védője pedig egyenesen „szégyennek” nevezte a Manchester United és a Liverpool csatlakozását.

„Ez színtiszta kapzsiság, ezek az emberek csalók. Az MU, a Liverpool, a Chelsea és a Manchester City tulajdonosainak semmi keresnivalójuk nincs az angol labdarúgásban” – jelentette ki Neville.

A Szuperligát létrehozó egyesületek éjjel kiadott közleménye szerint a bajnokságot a „lehető leghamarabb” elindítják, az alapító klubok 3,5 milliárd eurót kapnak „infrastrukturális beruházási terveik támogatására” és „a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására”.

A Szuperligát hat angol – Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City –, három olasz – Juventus, AC Milan, Internazionale – és három spanyol sztárklub – Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid – hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Perez, a Real Madrid elnöke lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?