„Katasztrofális a helyzetkihasználásunk”

<p>Érthetően szomorúak voltak a zsolnai zakót követően a dunaszerdahelyi futballisták. A 24 éves Branislav Ľuptákot faggattuk a meccs után.</p>

Miként látta meccset?Nagyon nehéz értékelnem az összecsapást, amelyen súlyos vereséget szenvedtünk. Az utóbbi mérkőzéseink teljesen hasonlóak, a kilencven perc nagy részében jobban játszunk ellenfelünknél, de nem tudjuk kihasználni a lehetőségeinket. Riválisaink pedig szinte minden védelmi megingásunkat góllal büntetik. Mi lehet ennek az oka?Bárcsak tudnám. Végighajtjuk a meccseket, mégsem jönnek az eredmények. A mezőnyben nem focizunk rosszul, ám katasztrofális a helyzetkihasználásunk. Most is húsz kapura lövésünk volt, és ebből csupán egy gólt szereztünk, azt is röviddel a lefújás előtt… Szarkával erősebbek lennének?Biztosan. Ha Ákossal lépünk pályára, akkor kicsit más a játékstílusunk. Minden labdával őt keressük, megvan hozzá a testalkata, és meg tudja tartani a labdát. Sajnos, jelenleg harcképtelen, bízom benne, hogy hamarosan felépül. Mindenki teljes erőbedobással harcol, mégis csak kínlódunk… 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?