<p>A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) az úgynevezett kapitányszabály bevezetését tervezi, amely szerint kizárólag a csapatkapitány kommunikálhatna a játékvezetővel a mérkőzés közben.</p>
Kapitányszabály bevezetését tervezi a FIFA
A FIFA illetékes témavezetője, a holland Marco van Basten a BBC-nek adott nyilatkozatában elmondta, szeretnék, ha javulna a játékosok viselkedése, és tiszteletben tartanák a játékvezetőket.
"Rengeteg labdarúgó reklamál meccs közben. Biztos vagyok benne, hogy képesek jobban viselkedni. Arra gondoltunk, segítünk nekik visszatérni a helyes irányba" - magyarázta az Ajax, az AC Milan és a holland válogatott egykori kiváló csatára.
Amennyiben a tervezetből szabályt alkotnának, az uniós rögbihez hasonlóan a csapatkapitányon kívül más nem kommunikálhatna a játékvezetővel a mérkőzések közben.
"Hiszem, hogy tanulhatunk más sportágaktól, ők pedig tanulhatnak tőlünk, de a legfontosabb, hogy szembenézzünk a problémákkal" - tette hozzá Van Basten.
A mostani idény előtt Angliában bejelentették, hogy az eddigieknél szigorúbban lépnek fel a játékosok "tűrhetetlen magatartásával" szemben, és azonnal piros lapot kap, aki szavakkal vagy gesztusokkal megsérti a játékvezetőt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.