Kaká távozna Madridból

<p>Kaká, a Real Madrid brazil középpályása ismét bejelentette: el akarja hagyni a spanyol királyi futballklubot. A 31 éves, korábbi aranylabdás játékos, aki már az előző tréner, José Mourinho ténykedése idején is többször foglalkozott a távozás gondolatával, az edzőváltást követően sem lett elégedettebb helyzetével.</p>

"Egyre kevesebbet játszom a csapatban"  - panaszolta fel Kaká, akinek már Mourinhóval is azért gyűlt meg a baja, mert a portugál szakvezető rendre a kispadra ültette, s még csereként is ritkán adott neki lehetőséget. A jelek szerint az olasz vezetőedző, Carlo Ancelotti június végi érkezésével minden maradt a régiben.

"El akarok menni innen, elegem van a kispados szerepből. A klubnál tudják, hogy távozni akarok, s én segíteni szeretnék a kölcsönösen megfelelő megoldás megtalálásában" - nyilatkozta Kaká négy nappal az átigazolási szezon hétfői lezárulása előtt.

A brazil játékmester az olasz AC Milantól igazolt a Real Madridhoz 2009-ben, 65 millió euróért. 2010-es, majd utána többször is kiújuló térdsérülését követően azonban már nem tudta magát visszaverekedni a Mourinho-féle csapat kezdőtizenegyébe, s eddig nem kapott bizalmat Ancelottitól sem, aki pedig annak idején a Milannál is az edzője volt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?