<p>Kevesen tudják, hogy nem csak egy Szabó nevezetű kajakvilágbajnoka van Komáromnak.</p>
Kajakvilágbajnok a triatloncsaládban
J. MÉSZÁROS KÁROLY
Szabó Attila 1989-ben a bulgáriai Plovdivban 10 km-en szerzett vb-elsősége ismert. Tavalyelőtt Szegeden kétszer állt fel a dobogó tetejére a szintén komáromi Szabó Tibor, aki a veterán versenyzők világbajnokságán két döntőben (200 m, 2000 m) is győztes szlovák kajaknégyesben ült. De nem sportága rendezvényén, hanem a szlovákiai triatlon negyedszázada alkalmából rendezett találkozón figyeltem fel rá. Hobbiversenyzőként került a képzeletbeli dobogóra a Szlovák Kupában, akárcsak felesége, Dana.
Futnak, triatlonoznak
„Fiatal koromban aktív sportolóként kajakoztam. A pozsonyi Slávia UK tagjaként a válogatottba is bekerültem – kanyarodik vissza a kezdetekhez Szabó Tibor. – Feleségem liptói, ő hegymászó volt. A főiskolán ismerkedtünk meg. Tulajdonképpen a sport jelen volt az egész életünkben. Később a szokásos szülői elfoglaltságok miatt abbamaradt a versenyzés, de a fiainkat rávezettük a sportolásra. Most meg eljött egy olyan időszak, amikor ők hoztak vissza bennünket ebbe a világba. Nagyobbik fiam, Tibor kezdett triatlonozni, kisebbik fiunk, Michael meg kajakos. Valamikor vízilabdáztam is, így az úszás közel állt hozzám, biciklizni felénk lehet, futómúltunk is volt. Már három éve járunk feleségemmel félmaratonikra és maratonikra. 2011-ben rajtoltunk először maratonin, mégpedig Prágában, tavaly pedig Budapesten futottuk le a 42 195 méteres távot. A kitartásos sport sokkal egészségesebb, mint az a sport, amely rövid idő alatt nagyon leterheli a szervezetet. Idősebb korban érdekes módon jobban is ízlik ez a fajta erőkifejtés, amit esetünkben a triatlon jelent. Nem magas intenzitású, hanem hosszabb időtartamú, órákon át tartó versenyzésről van szó.”
Ironmanre készül
Szabóék így jutottak el a hobbitriatlon világába. És 2012-ben az ötven éven felüliek kategóriájában Tibor a férfiak között a második, neje, Dana a nők mezőnyében a harmadik helyen végzett az országos ranglistaversenyben. „Csak a kajakosokhoz tudom viszonyítani, amit átéltem. A legnagyobb különbség, hogy a triatlonban családiasabb, barátibb hangulat uralkodik, ami meglepett, és nagyon tetszik is – jelenti ki annak kapcsán, hogy feleségével ott lehetett a sportág tavalyi legjobbjainak ünnepségén. – Tavaly még azt mondhattam magamról, hogy kajakos vagyok, aki elég jól triatlonozik is, de idén szeretnék olyan triatlonos lenni, aki még jó kajakos is. Beneveztem a svájci Ironman-szériába, ami négy kilométer úszás, száznyolcvan kilométer kerékpározás és maratoni futás a végén. Ez az idei álmom. Elindulni, és sikeresen befejezni. Tizenhat óra alatt kell célba érnem.”
Olimpia helyett vb-címek
Szabó Tibor közel állt ahhoz, hogy kajakosként kijusson az 1980-as moszkvai olimpiára. „Az akkori Csehszlovákiában mindkét országrészben nagy volt a konkurencia, így nem sikerült az ötkarikás szereplést kiharcolni – villant rá egy újabb sporttörténeti időszakra, majd a közelmúltba vált. – Három éve visszatértem a kajakozáshoz, és tavalyelőtt a szegedi világbajnokságon kétszer is aranyérmes lettem. Három társammal együtt, mégpedig a somorjai Vass Gézával, a komáromi Dallos Józseffel és a pozsonyi Martin Blažekkal.”
Erről alig tud a közvélemény, szinte feledésbe merült a londoni olimpiára selejtező világbajnokság árnyékában. Pedig nagy kettős diadal volt!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.