Kajak-kenu: két magyar arany és egy bronz

Plovdiv |

<div>A magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet nyertek a kajak-kenu Eb-n, az 500 méteres és férfi K-4 1000 méteres döntőkben.</div>

A két győzelem az első és az utolsó fináléban született: előbb a kajakos Takács Tamara egyesben, majd végül a Nádas Bence, Tótka Sándor kajakos duó párosban lett első 500 méteren. Ugyanezen a távon Kopasz Bálint (K-1) a harmadik helyen végzett holtversenyben. Az elmúlt napok kánikulai hősége után a zárónap reggelén borús idő és alig 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a sportolókat a pályán, a döntők rajtjára pedig az eső is elkezdett szakadni.Takács Tamara, a Vasas 20 éves versenyzője – Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa – a rossz rajt után féltvánál még csak ötödik volt, a hajrában azonban mindenki mellett elment. „Nem ez volt a taktika, kicsit belehúztam a rajtgépbe, mert eddig mindig gyorsan ellőtték, most azonban kicsit többet kivártak, így visszalökött” – mesélte Takács Tamara.  „Az volt bennem, hogy Kozák Danuta is így szokta csinálni, ha tavaly tudott úgy Eb-t nyerni, hogy egy hajó hátrányt kapott a rajtban, akkor nekem is ezt kell csinálnom. Örülök, hogy nem estem pánikba, ez mutatja, hogy fejben nagyon ott voltam. Így is azt csináltam, amit előre elterveztem, csak az elején kicsit hátrább voltam, mint gondoltam” – mondta. Az Eb-ről két arannyal távozó sportoló hozzátette: az eső nem zavarta, kicsit párásabb volt a levegő, mint korábban, de nem foglalkozott semmivel, csak a versenyre összpontosított.     A férfiak hasonló számában a szombaton, 1000 méteren bronzérmes Kopasz Bálint remekül küzdött, végig az élboly nyomában haladt, de a befutó után sokáig úgy tűnt, négy ezredmásodperccel lemarad a dobogóról. Később aztán módosították az eredményt, s kiderült, hogy a 20 éves magyar sportoló a világbajnok dán Rene Poulsennel holtversenyben ismét harmadik lett. Az aranyat a cseh Jakub Zavrel szerezte meg szoros csata után. A kenus Fekete Ádám is jól helytállt, nem tudott azonban beleszólni az érmek sorsába, hetedikként ért célba. A számot a címvédő és világbajnok cseh Martin Fuksa nyerte. A nap egyetlen 1000 méteres fináléjában, férfi K-4-ben az a Kammerer Zoltán vezette a magyar hajót, aki húsz évvel ezelőtt éppen Plovdivban nyerte élete első felnőtt Eb-aranyát, s éppen ebben a számban Borhi Zsomborral, Almási Péterrel és Hegedűs Róberttel. Most a sokadik garnitúra, Noé Bálint, Ceiner Benjámin és Bárdfalvi Márk ült a 39 éves, háromszoros olimpiai bajnok klasszis mögött, de az egységnek ezúttal esélye sem volt győzni, végül kilencedik, azaz utolsó lett a döntőben.A szlovákiai kajaknégyes, Denis Myšák, Vlček Erik, Tarr György és Linka Tibor bronzérmet szerzett az 1000 méteres távon. Miközben az eső szünet nélkül szakadt, az első 500 méteres páros számban a kajakos Farkasdi Ramóna és Medveczky Erika – akik szombaton mindketten nyertek már egy aranyat – éppen lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett úgy, hogy 250-nél még csak hetedik volt. Győzött a 2012-es londoni olimpia bajnoka, a német Franziska Weber, Tina Dietze duó. Férfi C-2 500 méteren éppen egy döntőnyi, azaz kilenc hajó nevezett, így a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó – amely szombaton, 1000 méteren negyedik lett – előcsatározás nélkül versenyzett. A magyarok a rossz rajt után már nem tudták behozni a lemaradásukat, s végül hetedikként zártak. Ebben a számban orosz siker született.  A délelőtt utolsó döntőjében aztán ismét örülhettek a magyarok, ráadásul a szombaton a négyessel címét megvédő Nádas Bence és Tótka Sándor kajakos duó látványos teljesítménnyel lett első. Féltávnál a második helyen haladt a rakétaként induló ukránok mögött, de jól beosztva az erejét a finisben állva hagyta a riválisát, s remek versenyzéssel, újabb megérdemelt győzelmet aratott.   Ma még további tíz 200 és 5000 méteres finálét rendeznek, mindegyikben lesz magyar hajó. 200 m-es döntők 12.055000 m-es döntők 14.22
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?