Pozsony. Elutazott Ciprusra a szlovák futballválogatott, amely részt vesz a holnap kezdődő minitornán. A Jurkemik-legénység ezúttal sem lesz teljes, sérülés miatt (izomhúzódás) Németh Szilárd és Vladimír Janočko is hiányozni fog. Helyettük Miroslav Drobňák és Ľubomír Reiter került a keretbe.
Jurkemik panaszkodik
Pozsony. Elutazott Ciprusra a szlovák futballválogatott, amely részt vesz a holnap kezdődő minitornán. A Jurkemik-legénység ezúttal sem lesz teljes, sérülés miatt (izomhúzódás) Németh Szilárd és Vladimír Janočko is hiányozni fog. Helyettük Miroslav Drobňák és Ľubomír Reiter került a keretbe. Mindketten csak később csatlakoznak a többiekhez, mert már nem sikerült repülőjegyet biztosítani számukra. „Janočko és Németh kiesése komplikálja a dolgomat. Amióta a válogatott élén állok, még sosem sikerült egymás után kétszer ugyanabban az összeállításban játszanunk. Tavaly is reménykedtem, hogy az ukránok elleni csapat ugyanaz lesz, mint az angolok elleni, de akkor sem sikerült. Most sem...” – panaszkodott Ladislav Jurkemik vezetőedző. Az első találkozót holnap Románia ellen játssza a csapat, s ha sikerül nyernie, akkor csütörtökön az orosz-ciprusi meccs győztesével csap össze az elsőségért, ha nem, akkor a vesztessel mérkőzik a harmadik helyért.
A keret, kapusok: Kőnig (FC Zürich), Buček (Xanti); hátvédek: Hanek (Dinamo Moszkva), Dzúrik, Hrnčar (mindkettő Slovan), Hlinka (Bregen), Klimpl (Žižkov), Kratochvíl (Denizlispor), Poljovka (Trnava); özéppályások: Karhan (Wolfsburg), Kisel (Bohemians), Leitner (Teplice), Michalík (Sparta), Mintál (Žilina), Petráš (Sparta), Pinte (Győr), Drobňák (Inter); csatárok: Benčík (Denizlispor), Kožlej (Olympiakosz Nicosia), Vittek (Slovan), Reiter (Olomouc).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.