Jövőre még nem lesznek komoly változtatások a Forma-1-ben

Genf |

<p>Nem tudtak megegyezni a jövő évtől javasolt forradalminak nevezett változtatásokban a Forma-1-es csapatok a világbajnoki sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA).</p>

Az autosport szaklap szerdán írt arról, hogy a kedden Genfben rendezett tárgyaláson nem született egyezség a felek között, így a reformcsomagot leghamarabb 2017-től vezethetik majd be az autósport elitkategóriájában.

A javasolt változtatások közül kiemelendő a több mint ezer lóerős motorok, valamint a szélesebb gumiabroncsok alkalmazása, s az összességében agresszívabban működő versenyautók használata, az érintettek ugyanis ezektől az intézkedésektől várnák azt, hogy több néző érdeklődjön - a televíziók előtt és a pályákon is - a Forma-1 iránt.

Az autosport értesülései szerint a Red Bull és a McLaren istálló azt szerette volna, ha a módosítások már jövőre életbe lépnek, míg a többi csapat a 2017-es bevezetés mellett érvelt, elsősorban arra hivatkozva, hogy az ilyen változtatásokat alaposan ki kell dolgozni. Az idei vb március 15-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?