Jövőre kezdődhet a per Maradona halálának ügyében

Diego Maradona

Nyolc egészségügyi dolgozó ellen bírósági eljárás indul az argentinok 2020-ban elhunyt futball-legendája, Diego Maradona halálának ügyében.

A vád gondatlanságból elkövetett emberölés – közölte a helyi sajtó.

Az argentin válogatottat 1986-ban világbajnoki címig vezető egykori klasszis játékos hatvanéves korában hunyt el 2020 novemberében, szívelégtelenség és tüdőödéma következtében.

A Buenos Aires külvárosában található San Isidro bírósága elutasította a védelem kérését, hogy enyhébb legyen a vád és egyetértett az ügyészséggel – értesült a TN tévécsatorna.

A per várhatóan csak jövőre kezdődik el. Amennyiben a vádlottakat bűnösnek találják, nyolctól 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik őket. Az ügyben Leopoldo Luque, valamint Agustina Cosachov, Maradona személyi orvosa és pszichiátere, továbbá egy pszichológus, egy másik orvos, az egészségbiztosító kapcsolattartója és három nővér érintett.

Maradona pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newells Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt és 34-szer volt eredményes. Nimbuszán az sem csorbított, hogy kiderült kokainfüggősége, és hírek keringtek a maffiával fenntartott kapcsolatáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?