Jaromír Jágr negyven felett kapott rá a közösségi médiára

<p>A szocsi téli olimpia logójául az internetes oldalának címét választotta. Egyértelmű utalás ez arra, hogy ezek a játékok már az interneten (is) zajlanak.</p>

Élőben a kulisszák mögül
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már néhány éve kidolgozta a sportolók számára a közösségi oldalak használatára vonatkozó irányelveit az ötkarikás játékok idejére, de egyik korábbi olimpián sem került ennyire előtérbe az internetes kapcsolattartás. Az egyik főszponzor minden olimpikonnak adott ajándékba egy nemzetspecifikus hátlappal ellátott okostelefont, amit a legtöbben azonnal használatba is vettek.

Még tartott az olimpiai megnyitó, amikor már fent volt a Facebookon a magyar zászlóvivő, Heidum Bernadett képe az ünnepség előtti készülődésről. A török Alper Ucar percekkel az után posztolt képeket, hogy a bevonulást követően lerakta a nemzeti lobogót a kezéből, és elfoglalta a helyét a lelátón.

Az üzbég színekben versenyző műkorcsolyázó, Misha Ge gyakorlatilag élőben közvetíti az olimpiát a Facebookon, a Twitteren és az Instagramon. „Sokkal többen kíváncsiak az eseményekre, mint ahányan személyesen jelen lehetnek a csarnokban. Azt gondoltam, a versenyző szemszögéből másféle betekintést adhatok a történésekbe, mint amit a sporthírek kínálnak. Nem ígérem, hogy a hét hét napján, a nap huszonnégy órájában posztolni fogok, de ha időm engedi, akkor nagyon szívesen ellátom információkkal a rajongóimat” – magyarázta lapunknak Misha Ge.

Jágr, a videós
Ge 22 éves, az ő életéhez szervesen hozzátartozik a közösségi média. De ráérzett a Facebook ízére a csehek legendája, az éppen ma 42 éves Jaromír Jágr is. A sajtóközpontban keringő, mára szinte legendává vált történet szerint egy cseh újságíró tíz napot töltött New Yorkban, hogy interjút készítsen Jágrral, ám a Devils sztárja végül elküldte: „Ott a Facebook-oldalam, szedjél le valamit arról!”

Jágr az olimpia alatt is exkluzív tartalmakkal látja el a rajongóit. „Vettem két kamerát, úgy gondolom, mindkettőt elhelyezem az öltözőben. Ez lesz a mi öltözői Való Világunk!” – írta Jágr még a hokitorna kezdete előtt. Néhány nappal később viszont azon sajnálkozott, hogy a szabályok szerint videókat mégsem tehet közzé, erre csak a jogok birtokosai jogosultak, de még utánajár, mit szabad és mit nem. Aztán pedig a svédek elleni meccs reggelén megjelent a Facebookon egy videó, amelyben a csehek 68-asa végigkalauzolja a drukkereket a csehek szocsi öltözőjén.

Mindez a NOB szabályai szerint tilos, de Jágrtól valószínűleg nem veszik el az olimpiai akkreditációját, mint attól az önkéntestől, aki a szlovákok egyik edzésén fényképezni mert.

Aktív magyarok
A magyar résztvevők is kihasználják, hogy az idei téli olimpián gyakorlatilag mindenhol van Wifi – nagyon aktív a közösségi oldalon Miklós Edit alpesi síző (a szenzációs hetedik helye után pedig meg is nőtt az érdeklődés iránta), de rendszeresen posztol a sífutó Szabó Milán is.

Az olimpiának is van hivatalos kontója a közösségi oldalon, ahol exkluzív fotókat és friss híreket is találhatnak az érdeklődők, a játékok honlapján – a cím könnyű, elég ránézni a logóra – pedig akár az élő tv-közvetítést is követhetik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?