Janočko tippjei

Pozsony. Ma hozzák nyilvánosságra az Év futballistája ankét végeredményét. Az már korábban kiderült, hogy az első tízben egyetlen olyan játékos sincs, aki a Corgoň Ligában játszana.

Pozsony. Ma hozzák nyilvánosságra az Év futballistája ankét végeredményét. Az már korábban kiderült, hogy az első tízben egyetlen olyan játékos sincs, aki a Corgoň Ligában játszana.

Vladimír Janočko, az Austria Wien csapatának szlovák légiósa tavaly Miroslav Karhan mögött második lett, és sokak szerint idén is dobogós helyen végez. „Az elmúlt szezon alapján elképzelhető, hogy ott leszek az első háromban, bár ahogy a listát nézem, sok a jó játékos – nyilatkozta a kassai nevelésű Janočko. – Az Austriával bajnokok lettünk, osztrák szinten tulajdonképpen mindent elértünk, ráadásul az őszi idény után is mi vezetjük a bajnokságot. Ezen kívül a válogatottbeli fellépéseimmel is elégedett vagyok.” A 27 esztendős középpályás azt is elárulta, kit vár még a dobogóra. „Szerintem Németh Szilárd és Stanislav Varga lesz még az első háromban rajtam kívül” – jósolta Janočko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?