Ismét elúszott a továbbjutás

Salt Lake City. Lejátszotta második selejtező mérkőzését a szlovák jégkorong-válogatott és ezúttal sem tudott nyerni. A németek elleni 3:0-ás vereség után a lettekkel csak döntetlenezett, ami azt jelenti, most sem sikerült kiharcolnia a továbbjutást.

Vége mindennek, kiestünk! – ez olvasható le a csalódott szlovák hokisok arcárólTASR/AP-felvétel Csak akkor lett volna remény, ha Ján Filc vezetőedző legénysége legalább 3 gólos győzelmet arat a lettek ellen, akiket Curt Lindström svéd edző irányít. Ez a tréner a múltban már egyszer világbajnokságot is nyert a finn válogatottal. Még két találkozó vár az eddig mélyen tudása alatt szereplő szlovák együttesre: holnap hajnalban Ausztria ellen játssza utolsó csoportmérkőzését, majd következik a helyosztó. (A B-csoport egyik csapata lesz az ellenfél.)

Várakozáson felül kezdődött a mérkőzés a szlovákok számára, hiszen már a 11. percben vezetést szereztek: Stümpel bombája a bal felső sarokban kötött ki. A hetedik percben emberelőnyből egyenlítettek a lettek, majd ismét a szlovákok következtek. A továbbiakban azonban feljött az ellenfél és sikerült fordítania. Hossáékat azonban ez nem törte le, rákapcsoltak, s gyors egymásutánban ütötték a gólokat; 6:3-nál senki sem hitte volna, hogy feltámadnak a lettek. Négy másodperccel a második harmad vége előtt sikerült szépíteniük, majd az utolsó játékrészben nem kis meglepetésre ledolgozták hátrányukat. A szlovák válogatott a második harmadba nyújtotta a legjobb teljesítményt, ám aztán váratlanul összeroppant. Az utolsó másodpercekben Ján Filc edző lehívta Lašák kapust (a 26. percben Rybár helyett állt be), ám ez sem segített, nem sikerült beütni a győztes gólt.

Gólütők: Fanduls (7.), Nizivijs (12.), Macijevszkij (26. és 40.), Belavskis (45.), Tribuncovs (48.), ill. Stümpel (1.), Pardavý (9.), Hossa (26.), Višňovský (29.), Petrovický (34.), Demitra (39.). Játékvezető: Rädbjer (svéd); 8500 néző. Kiállítások: 6-6. Gól emberelőnyből 2-2. Kapuratartó lövések: 24-35.

LETTORSZÁG: Naumovs–Tribuncovs, Ozolins, Lavins, Skrastins, Bondarevs, Ignatjevs–Belavskis, Fanduls, Kercssz–Macijevszkij, Cipruss, Nizivijs–Tambijevs, Vitolins, Pantelejevs–Senins, Asztasenko, Semjonovs. SZLOVÁKIA: Rybár– Višňovský, Lintner, Smrek, Obšut, Majeský, Richard Pavlikovský–Hossa, Stümpel, Pálffy–Demitra, Petrovický, Bartečko, Pardavý, Šechný, Török.

Az A-csoport másik mérkőzésén: Németország–Ausztria 3:2 (2:0, 0:2, 1:0). Gólütők: Kathan (2.), Soccio (20.), Loth (59.), ill. Ressmann (24.), Unterluggauer (40.). Játékvezető: Hansen (amerikai); 6500 néző. Kiállítások: 6-7. Gól emberelőnyből: 0-1. Kapuratartó lövések: 22-31.

1. Németország 2 2 0 0 6:2 4

2. Lettország 2 1 1 0 10:8 3

3. Szlovákia 2 0 1 1 6:9 1

4. Ausztria 2 0 0 2 4:7 0

CURT LINDSRÖM, a lettek svéd edzője: „Elégedett vagyok, hiszen a döntetlen azt jelenti, hogy továbbra is versenyben vagyunk a továbbjutásért. Rosszul keztünk, ám aztán sikerült előnyt szereznünk, de a továbbiakban ismét a szlovákok jeleskedtek. Le a kalappal a fiúk előtt, hiszen ledolgozták a három gólos hátrányt. Mégpedig azért, mert betartották a taktikai utasításokat. Hatalmas lehetőség előtt állunk, ha sikerül továbbjutnunk, akkor még sok örömet szerzünk szurkolóinknak.”

JÁN FILC, a szlovák válogatott vezetőedzője: „Voltak elképzeléseink, ám ezekből nem lett semmi. Minden tekintetben csalódást okoztunk. Azért kaptunk ki, mert fegyelmezetlenül hokiztunk. Az utolsó harmadban taktikusan kellett volna védekezni és várni az ellenfél hibájára. Biztos vagyok benne, hogy utilaput kötnek a talpam alá, s a bírálatok kereszttüzébe kerülök.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?