Igaza volt Lindströmnek

Salt Lake Cityben huszonkilenc óra alatt kétszer is megleckéztették a szlovák jégkorong-válogatottat, amely már a selejtező második fordulója után búcsút mondhatott a továbbjutásnak.

Salt Lake Cityben huszonkilenc óra alatt kétszer is megleckéztették a szlovák jégkorong-válogatottat, amely már a selejtező második fordulója után búcsút mondhatott a továbbjutásnak. A naganói balsikert követően az újabb fiaskót nehezen emésztik majd meg a hokirajongók, akik nagyon bíztak a csapatban, s szinte biztosra vették, hogy ott lesz a „főtáblán”, azaz a nyolc között. A szakvezetés az olimpia előtti sajtótájékoztatón azt hangoztatta: nem ismétlődhet meg a naganói hokitragédia...

Curt Lindström, a lettek svéd trénere (a finnekkel világbajnokságot nyert) viszont megjósolta a szlovákok vesszőfutását: „Ez a csapat elbukik a selejtezőben, mert elképzelés nélkül, körülményesen hokizik, s a játékosok nem bíznak a sikerben!”

Már a svájciak elleni, második előkészületi találkozón akadozott a gépezet, majd a selejtező nyitányán folytatódott a gárda mélyrepülése. Pedig a németek sem játszottak valami szemet gyönyörködtetően; jobbára csak védekeztek és hébe-hóba váratlan ellentámadást vezettek. A önbizalmát vesztett szlovák együttes ellen ez is elengedőnek bizonyult. Következtek a lettek, akik a második harmad végén már a „padlón” voltak, azonban egy potyagól talpra állította őket. A záróharmadban percek alatt összeomlott a szlovák válogatott. Vajon miért?

Ján Filc vezetőedző közel négy éven át készült erre az olimpiára, ám ennek ellenére nem sikerült kellőképpen felkészítenie védenceit. Az is igaz viszont, hogy korántsem azok léptek jégre Salt Lake Cityben, akik korábban az ötkarikás játékokra készültek. Az NHL-ből nagy hirtelen összeverbuvált hokisok igencsak fáradtak voltak, hiszen pár órával a selejtező előtt még csapatukban szerepeltek. Az európai klubokban profiskodók sem hozták formájukat, az extraligás hokisok pedig már évek óta nem sok vizet zavarnak a nemzetközi porondon. A szakvezetők már jóval a kvalifikáció rajtja előtt csak azzal foglalkoztak, melyik játékos, mikor utazik az olimpiára. Nem a legjobb húzás volt pár órával az ötkarikás játékok rajtja előtt hat hokist hazaküldeni. Továbbjutás esetén mások is erre a sorsra jutottak volna. A németek elleni meccs előtt megbomlott a csapategység is, a váratlan vereség után pedig tanácstalanság uralkodott a válogatott háza táján.

Jó lenne, ha az illetékesek tudatosítanák: mély gödörben van a szlovák jégkorongsport. Szinte biztos, hogy Ján Filc viszi majd el a balhét, ám nem csak ő hibáztatható a sikertelenségért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?