Sport

Idén is virtuális formában zajlik a felsőszeliek futóversenye

Felsőszeli | Május 30-án és 31-én kerül sor a Szeli Félmaraton hetedik, a Felsőszeli Tízes és a Felsőszeli Hármas kilencedik felvonására.
Ágh István

2021. május 20. 14:13

szeli
Legutóbb 2019-ben rajtolt el a népes mezőny a felsőszeli Nyerges lovaspályán (Fotó: Facebook)

A javuló járványügyi helyzet ellenére sem lehet még Szlovákiában tömegeket vonzó sportrendezvényeket szervezni. A külföldön is népszerű futóversenyeket, több száz futót, kocogót, népes szervezőgárdát felvonultató felsőszeli RoniRun Club tagjai azonban nem szeretnék, ha megszakadna sorozatuk. Ezért úgy döntöttek, hogy idén is házhoz viszik rendezvényüket, a tavalyihoz hasonlóan újfent virtuális futóverseny formájában szervezik meg a Szeli Félmaraton hetedik, a Felsőszeli Tízes és a Felsőszeli Hármas kilencedik felvonását.

Ami az időpontot illeti, a résztvevők ezúttal rendhagyó módon két napon át, május 30-án és 31-én dacolhatnak a kilométerekkel. „Amikor emberek ezrei dolgoznak otthonról, akkor mi is futhatunk odahaza. Lakóhelyünkön, kedvenc útvonalunkon, edzőpályánkon, futópadon. Elegendő lefutni valamelyik versenytávunkat, és beküldeni egy felvételt. A fotó készülhet a telefon kijelzőjéről, az óra számlapjáról, a futópad kijelzőjéről. A lényeg, hogy egyértelműen látható legyen rajta a teljesített táv és a teljesítési idő. Megjegyzem: a legrövidebb versenytáv akár sétálva is teljesíthető. Jelentkezni a szokásos online nevezési módon a www.ronirunclub.sk címen május 31-ig lehet. A nevezés során kérjük feltüntetni a postai címet, hogy az egyedi érmet és a rajtszámot elküldhessük. Aki óhajtja, az saját nevével ellátott rajtszámot kap. Ugyancsak május utolsó napjáig kérjük beküldeni az időeredményeket. A teljesítés adatait feldolgozzuk, kiértékeljük, korosztályok szerint sorrendet készítünk. Egyébként megbízunk a futók sportszerűségében” – ecsetelte a részleteket lapunknak a főszervező és ötletgazda Kontár Ronald, a felsőszeli RoniRun Club elnöke.

Ami a jelképes díjazást illeti, a félmaraton abszolút győztese a Felsőszeli TE elnökének serlegét, 10 kilométeren pedig a Szabó Béla-kupát kapja. A szervezők ezúttal is jótékonykodnak. A nevezési díjból (az összes kategóriában 7 euró, külföldieknek 9 euró) befolyt összegből futónként egy euró kerül a helyi óvoda számlájára. Minden egyes futónak lehetősége lesz arra, hogy egy futótáska (minimális ára 7 euró) megvásárlásával támogassa Bálintot, aki spinális izomatrófiában szenved.

„Tavaly 382-en futottak, nagy örömünkre új részvételi csúcs került a krónikába. Alighanem idén is sokan teljesítik az általuk választott távot. Még annak ellenére is, hogy tapasztalataim szerint csökkent a virtuális futások vonzereje. A mozogni vágyóknak azonban valamilyen formában szükségük van a motivációra, szervezésre, visszajelzésre, elismerésre. Egyértelmű: a futás szerelmesei alig várják, hogy eldördüljön a rajtpisztoly, ismét versenyeken teszteljék felkészültségüket. Arra számítunk, hogy jövőre ismét Felsőszeliben randevúznak a futás és a kocogás szerelmesei, s az együtt átélt élménnyel hatványozva folytathatjuk a futás hagyományos mátyusföldi ünnepének sorozatát. Addig sem tétlenkedünk, nyár elején a gyermekeknek szervezünk versenyt, s a tallósiakkal közösen szeretnénk megrendezni az ugyancsak népszerű kastélyparki futást, a Park Runtˮ – tervezgette a folytatást Kontár Ronald.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tüntetés

Eldurvult a tüntetés a parlament előtt, Kollár a rendőröket hibáztatja

Sidó H. Zoltán

VIDEÓ: Beoltott hívőket vár Ferenc pápa, buborékba zárt olimpia

nyaralás illusztráció

A 8 leggyakoribb betegség, ami nyaraláskor előfordul

b

Galéria: Leszokna a dohányzásról, csak nem tudja, hogyan kezdjen neki? Nézzük, mi segített a sztároknak!

medve

Napokig terrorban tartott egy medve egy férfit Alaszkában

olimpia

A 20 milliárd dolláros olimpia – Tokió számokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.