Idén is marcelházai diadal az R-Max-kupán

r-max kupa
Csallóközaranyos |

A marcelházaiak diadalmaskodtak a hetényiek által rendezett R-Max-kupa teremfocitorna tizedik felvonásán. A döntőben 3:2-re nyertek az ekeliek ellen, előtte sikeresen vették az előző akadályokat is. Mindössze a csallóközaranyosiakkal döntetleneztek, a többi meccsüket sorra megnyerték.
 

Az elődöntőt az ekeliek a csallóközaranyosiakkal vívták. A területi bajnokságban szereplő csapat nem adta könnyen a bőrét az ekelieknek, sokáig szoros volt az eredmény, ám Szilágyi Szilárd pazar megvillanásaival eldöntötte a mérkőzést. A másik ágon már könnyebb dolguk volt a marcelházaiaknak a perbeteiekkel szemben, akiket osztálykülönbséggel fektettek két vállra.


„A döntő igazi focicsemegét hozott, hiszen az ekeliek már a csoportjukban is bebizonyították, hogy jól működik a gépezetük. A marcelházaiak pedig a IV. ligában is megmutatták felkészültségüket. Mindkét alakulat a támadó focit választotta. Érdekesség, hogy 2:1-es ekeli vezetésnél az ellenfél kapusa, Andrej Kosťukevič is besegített csapattársainak, amikor tíz méterről bombagóllal egyenlített. Aztán a szerencse a Szórád-legénységet vette kegyeibe, és Bottyán Attila egyéni megmozdulás után csapatának megszerezte a tornagyőzelmet. A marcelházaiak megvédték tavalyi elsőségüket” – tudtuk meg Svarba Ferenc hetényi klubalelnöktől.


„Nekünk, hetényieknek csak a hatodik helyet sikerült megkaparintanunk, mivel az alapszakaszban elpuskáztuk a lehetőséget. Egyébként mindkét csoportban jó kis mérkőzések voltak, óriási küzdelmeket, parádés harcot és a szezon kezdetét meghazudtoló látványos kapusvédéseket és szebbnél szebb csatár-megmozdulásokat láthatott a szépszámú közönség. Szomorú, hogy a torna nem múlt el sérülés nélkül, ugyanis egy összecsapást követően játékosunk, Tóth András rosszul esett a pályára, és néhány percre eszméletét vesztette. Kisebb agyrázkódást szenvedett, majd a komolyabb kivizsgálás után elhagyhatta a kórházat” – tájékoztatott Svarba Ferenc.
 

Érdekes

10. R-MAX-KUPA A HETÉNYI KLUB RENDEZÉSÉBEN

Csallóközaranyos – A csoport: Chotín–B. Kosihy 5:2; Okoličná n/O.–Pribeta 2:2; Chotín–Pribeta 0:3; Okoličná n/O.–B. Kosihy 5:0; Chotín–Okoločná n/O. 1:3; Pribeta–B. Kosihy 3:0. 
B csoport: Marcelová–Búč 3:0; Hurbanovo–Zlatná n/O 0:0; Marcelová–Hurbanovo 2:1; Búč–Zlatná n/O. 0:3; Marcelová–Zlatná n/O. 0:0; Búč–Hurbanovo 1:3. 
Elődöntő: Okoličná n/O.–Zlatná n/O. 3:1; Marcelová–Pribeta 5:0. 
A 3. helyért: Zlatná n/O.–Pribeta 3:3, büntetőkkel 2:3. 
Döntő: Marcelová–Okoličná n/O. 3:2. 
Díjazottak – legjobb kapus: Andrej Kosťukevič (Marcelová), legjobb góllövő: Szilágyi Szilárd (Okoličná n/O.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?