Idegenben játsszák hazai mérkőzéseiket is

A napokban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját a komáromi vízilabda-szakosztály, amely fennállása óta komoly uszodagondokkal küszködik.

A napokban ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját a komáromi vízilabda-szakosztály, amely fennállása óta komoly uszodagondokkal küszködik. A Duna-parti pólósok többnyire idegenben (korábban Paton és Pozsonyban, most Nyitranovákon) játszották, játsszák hazai bajnoki mérkőzéseiket is, mert az Eötvös utcai 25 m-es kismedence nem felel meg az előírásoknak, a központban található strandfürdőben pedig csak a nyári hónapokban lehet játszani (a bajnokság pedig már az év elején rajtol). A komáromiak ennek ellenére több figyelemre méltó eredményt is elértek, s nem egy játékosuk a nemzetközi porondon is megállta a helyét. Ezért is rászolgálnának már egy 50 méteres, fedett sportuszodára. Az illetékesek különben már húsz éve ígérgetnek... A 80-as évek elején figyeltek fel először a komáromiakra, akik zsinórban szerezték az elsőségeket a Szlovák Nemzeti Ligában, ám a játékvezetőknek és a szövetség önkényurainak köszönhetően nem juthattak fel az élvonalba, ugyanis az osztályozón rendre megverették a Spartakot (felsőbb utasításra cseh csapatnak kellett az I. ligába jutni, hogy ne csak szlovák együttesek küzdjenek a bajnoki címért!). Fazekas Péter vezetőedző csapata a brünni, drámai osztályozó után már ünnepelt, ám korai volt az öröm, mert utólag változtattak a versenyszabályzaton, törölték a visszavágó (hosszabbításban nyert a Spartak) eredményét, s Prágában harmadik mérkőzést kellett játszani...

A komáromi felnőtt csapat a sorozatos igazságtalanság után elindult lefelé azon a bizonyos lejtőn, a korosztályos együttesek viszont sikert sikerre halmoztak. A 90-es évek elején az Ondrej Gajdáč (27 éven át pólózott a Spartakban) vezette junior gárda csehszlovák bajnok lett, a csapat öt játékosa (Gergely István és Mihály, Kedro, Gallovich és Nagy) pedig tagja volt az 1995-ös, franciaországi korosztályos világbajnokságon bronzérmet kiharcolt válogatottnak.

Csehszlovákia kettéválását követően megszűnt az SZNL, így a felnőtt csapat végre az I. ligában kötött ki. Felettébb nehéz dolga volt (van), hiszen a korábban említett okok miatt nem játszhat(ott) hazai medencében, így fordulóról fordulóra utazgatnia kell(ett). Talán azért is nyújtott mérsékelt teljesítményt az élvonalban, mert legjobbjai távozásra kényszerültek. Az utóbbi években sikertelenül próbálkozik a legjobb négy közé jutással.

– Ha lenne 50 m-es fedett uszodánk, akkor itthon lehetne tartani a csapat erősségeit. Különben nagy szükség lenne erre a medencére, melynek a többi komáromi élsportoló és a lakosság is nagyon örülne. A közeljövőben is kiemelten foglalkozunk majd az utánpótlásneveléssel, és természetesen bizakodunk, hátha mégis lesz valami az uszodából – mondta Ondrej Gajdáč, aki 1982 óta edzősködik Komáromban, emellett 1994-től 2001-ig a junior válogatottat is irányította, 2002-től pedig a szlovák felnőtt együttes trénere lesz.

Főleg az uszodagondok miatt nincs könnyű helyzetben a jubiláló komáromi vízilabda-szakosztály. Fekete István klubelnöknek, Ondrej Gajdáč vezetőedzőnek és a szponzoroknak köszönhetően mégis talpon tud maradni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?