Huszti megbánta tettét

Budapest. A második félidőben kifejezetten jól futballozva nyert 3:0-ra a Ferencváros a Sopron ellen, így a zöldek megerősítették vezető pozíciójukat a tabella élén.

A találkozó már az első játékrészben eldőlt, amikor is az éppen az Üllői útról Sopronba kölcsönadott Huszti Szabolcs – a Fradi 1:0-s vezetésénél – a földön fekvő Vukmirt megrúgásáért a kiállítás sorsára jutott, amiért a lefújást követően társaitól és a szurkolóktól is elnézést kért.

A tavasszal fokozatosan egyre jobban játszó FTC az első fél órában nem tudott mit kezdeni a szervezetten és frissen labdázó soproniakkal, ám ekkor az ezúttal önzetlenül futballozó Gera látványos ollózását követően a sérült Dragónert helyettesítő és végig remeklő Botos fejelt a hálóba. Szünet után a magára találó Tököli duplájával lett teljes a listavezető sikere, ráadásul a zöldek azt is elmondhatják, hogy hetedik mérkőzésen maradt érintetlen a hálójuk. Amennyiben vasárnap, az MTK elleni örökrangadón is így lesz, úgy Szűcs Lajos megdöntheti Bodnár László, a Pécs hálóőrének húszéves rekordját.

Pintér Attila, az FTC vezetőed-zője ezt mondta: „Jó mérkőzést láthatott a közönség, s akik bírálták a támadójátékunkat, most láthatták, mennyi helyzetet sikerült kialakítanunk, amelyekből több gólt is szerezhettünk volna. A szervezett Sopron ellen jó játékkal nyertünk, ami külön öröm számomra.“

„Biztató, hogy a háromgólos vereség dacára csapatomnak volt tartása. Semmi különös nem történt, az Üllői úton maradt a három pont, jövő héten igyekszünk javítani“ – értékelt Dajka László, a Sopron edzője.

Huszti Szabolcs piros lapjáról is véleményt mondott: „Mindenképpen meg kell büntetnem ezért, hogy tanuljon az esetből. Ezzel a gyerekkel annyi jó történt az elmúlt egy hónap alatt, mint korábban összesen nem, s ezt még nem tudta igazán feldolgozni. A Fradi ellen a túlzott bizonyítási vágy is közrejátszott a piros lapjában, ettől függetlenül továbbra is profi gondolkodású, tehetséges labdarúgónak tartom. Vallom, hogy Husztinak még legalább egy év kell, akár Sopronban, akár máshol, hogy kiforrott élvonalbeli játékossá váljon, hiszen a mai Ferencvárosban nem biztos, hogy állandó csapattag lenne.“

Pintér Attila ugyanerről: „Nem akartam Husztit elengedni a télen, de aztán jobbnak láttam, ha Sopronban rendszeresen lehetőséghez jut, mintha nálunk a kispadon ülne, vagy a juniorcsapatban játszana. Egyelőre azt mondhatom, hogy akkor kerül vissza az Üllői útra, ha játékával kiérdemli ezt.“ (origo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?