Húsz év után az Eb-n

<p>Vágsellye. Egészen elképesztő hangulatú mérkőzésen vívta ki az Európa-bajnoki szereplés jogát a szlovák női kézilabda-válogatott, amely 20 év után lehet ott a kontinenstornán.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A már továbbjutott franciák elleni Eb-selejtező előtt egyértelmű volt a helyzet a szlovák női kézilabda-válogatott számára: ha nem szerez pontot Vágsellyén, akkor utolsó találkozóján, az Izland elleni ki-ki meccsen kell ezt megtennie az Európa-bajnoki szerepléshez. Vasárnap azonban már nem kell izgulniuk, mert tegnapelőtt bravúros, 24:24-es döntetlent értek el Franciaország ellen. „Felfoghatatlan, amit elértünk. Szerintem még igazán nem is tudatosítottuk a siker jelentőségét, ezt majd csak a selejtezők után fogjuk fel” – mondta lapunknak Bízik Réka.

A szlovák válogatott balszélsője a helyi Duslo játékosaként már nemegyszer megtapasztalhatta a vágsellyei kézilabdadrukkerek lelkesedését, de a szerda esti hangulatról csak szuperlatívuszokban beszélt. „Valami egészen felemelő érzés volt pályára lépni, ilyet még soha nem éltem át. Rengeteget segítettek a szurkolók, és mi küzdöttünk. Amikor a végén a franciák átvették a vezetést, akkor is tapsolni kezdtek, a kispadunk is megélénkült, és így tényleg mindenki beleadott apait-anyait” – áradozott Bízik, aki mintegy 45 percnyi lehetőséget kapott Dušan Poloztól.

A cseh származású szövetségi kapitány a meccs hajrájában komoly kockázatott vállalt: egygólos francia előnynél kapus helyett mezőnyjátékost küldött be, ám a vendégek egy gyors labdaszerzés után betaláltak az üres kapuba. „De megismételtük ezt a húzást még kétszer, két gólt dobtunk belőle, feljöttünk döntetlenre, és hihetetlen védekezéssel megtartottuk az ikszet a végéig – nyilatkozta Poloz, aki szintén megköszönte a nézők segítségét. – Én az utolsó gólt kihúzom Katka Dubajová statisztikai lapjáról, és a drukkereinknek adom.”

A szlovák válogatott 20 év elteltével szerepelhet újra Európa-bajnokságon (az utolsó világversenye pedig a 19 évvel ezelőtti, 1995-ös vb volt), de a mérkőzés utáni ünneplést nem vitték túlzásba a kézisek. „Azért a medencét és a pezsgőzést nem hagytuk ki, de még vár ránk az utolsó selejtezőmérkőzés Izland ellen, azon is helyt akarunk állni vasárnap” – tette hozzá Bízik Réka, aki csapattársaival már tegnap a szigetországba utazott. (ot, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?