OROSKY TAMÁS16 meccsen 10 győzelem és 6 vereség: a tavalyi ezüstérmes komáromi férfi-kosárlabdacsapat az extraliga harmadik helyén áll az alapszakasz felét követően. František Rón, az MBK Rieker vezetőedzője szerint a kiegyensúlyozatlanság jellemzi a gárdát. „Hullámzó a teljesítményünk.
Hullámzó a komáromiak teljesítménye
OROSKY TAMÁS
16 meccsen 10 győzelem és 6 vereség: a tavalyi ezüstérmes komáromi férfi-kosárlabdacsapat az extraliga harmadik helyén áll az alapszakasz felét követően. František Rón, az MBK Rieker vezetőedzője szerint a kiegyensúlyozatlanság jellemzi a gárdát. „Hullámzó a teljesítményünk. Többször megesett, hogy egy idegenbeli meccsen kitűnően védekeztünk, majd a következő hazai találkozón teljesen szétestünk. De egy mérkőzésen belül is előfordul az ilyen formaingadozás, amikor a kitűnő első negyed után a második játékrészben gyengén muzsikálunk – jellemezte védencei játékát az Új Szónak a cseh tréner. – Lehet, hogy kisebb hibát követtem el azzal, hogy egy hónapja az egyik honlapnak adott nyilatkozatomban megdicsértem a fiúk védekezését, akik így megelégedhettek.”
Az 53 éves edző ugyanakkor elfogadhatónak tartja a bajnoki tabella harmadik helyét, viszont három vereség most is bántja. „Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk Handlován, és mindkét hazai pályán elszenvedett vereségért is kár. Főleg a nyitraiak elleni betli tartozik a fölösleges kategóriába.”
Előbbiek mellett a szvitiek tudtak még győzni a komáromi sportcsarnokban, ami egyébként ritka eseménynek számított tavaly: az egész bajnokság során (a playoffot is beleszámítva) csak háromszor nyert a vendégcsapat Komáromban. „Sokan az előző idénybeli jó kezdésünkkel hasonlítják össze a mostani eredményeket, de figyelembe kell venni, hogy akkor a sorsolás miatt az első tíz meccsből hetet hazai pályán játszottunk, és a sok győzelemnek köszönhetően nagyon beindult a gépezet. Viszont akkor a szezon további részében hasonlóan teljesítettünk, mint idén – mondta Rón. – Emellett az extraliga most egy kicsivel még kiegyenlítettebb, nekünk pedig picivel tovább tartott, míg összeszoktak a játékosok.”
Ezért is komoly edzésekkel töltik ki Komáromban az All Star-mérkőzés miatti szünetet (melyen egyébként a Nyugat válogatottját irányító Rónon kívül Sinisa Bilic és Maj Kovacevic is részt vett az MBK Riekerből). „Remélem, a fiúk nem esnek ki a meccsritmusból a lévaiak elleni szombati bajnokiig” – tette hozzá Rón.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.