Hosszú mind a 12 számban indulna a vb-n

Windsor |

<p>A ma rajtoló rövidpályás úszó-világbajnokság előestéjén Hosszú Katinkának és Michael Phelpsnek átadták az év úszóinak járó díjakat.</p>

Köszönet a nagypapának

Hosszú Katinka zsinórban harmadszor, Michael Phelps 2012 után másodszor lett az év úszója. A vizes sportok világszövetsége (FINA) második éve előre meghatározott kritériumrendszer szerint dönti el, kik kapják a díjakat. Ebben az évben az olimpiai eredmények (csak egyéni számok), a világrekordok és a Világkupában elért összetett helyezés, valamint a világranglistákon elért 1–5. hely számított a pontversenybe.

Ezek alapján Hosszú Katinka ismét megelőzte a Rióban szintén háromszoros aranyérmes amerikai Katie Ledeckyt. „Először is a nagypapámnak szeretném megköszönni ezt az elismerést, négyéves voltam, amikor megmondta, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek – nyilatkozott Hosszú, amikor átvette az elismerést. – Kicsit hosszú időt kellett várnia, huszonhárom évet, hogy kiderüljön, igaza van. És persze szeretném megköszönni férjemnek és edzőmnek, Shane-nek, hogy megmutatta az utat, és lehetővé tette, hogy beigazolódjon nagypapám jóslata.”

Nagy csatákra várva

A kanadai Windsorban ma rajtoló rövidpályás vb-n is Hosszú lesz a magyarok fő tromfja, aki eddigi karrierje során 6 aranyat, 5 ezüstöt és 2 bronzot nyert a 25 méteres medencében. „Úgy gondolkoztunk, hogy egy Világkupán leúszom a 12-14 számot két nap alatt, most hat napom lesz rá. Persze azért rugalmasak vagyunk, ahogy szoktunk lenni az ütemrenddel, megnézzük, hogy hogy alakulnak a számok, de most az a terv, hogy szeretnék részt venni mind a 12 számban” – mondta Katinka.

Rajta kívül még három olyan tagja van a jelenlegi válogatottnak – Cseh László és Gyurta Dániel távollétében –, akinek már van érme korábbi vb-kről: Bernek Péter, aki az előző, 2014-es világbajnokságon, Dohában megnyerte a 400 gyorsot, Verrasztó Dávid, aki nemcsak két éve, hanem a 2012-es, isztambuli rövidpályás viadalon is harmadikként zárt 400 vegyesen, s ugyancsak bronzérmet nyert Gyurta Gergely 2010-ben, Dubajban 1500 méter gyorson.

Hargitay András szövetségi kapitány előzetesen mindenkitől legalább döntős szereplést vár, azonban nagy csatákra számít. „Ne felejtsük el, hogy ez rövidpálya, nem mindenki a legjobb idővel van nevezve, és van, aki a legjobb idejével van nevezve, és mégis vannak nála jobbak. Ez egy nagyon érdekes verseny lesz, arról nem is beszélve, hogy 25 méteres medencében iszonyatosak a hullámok, lecsúszik a láb a rajtnál, rengeteg a forduló, tehát ez egy rendkívül pörgő esemény, és nagyon sok múlik a pillanatnyi diszpozíción is” – fogalmazott Hargitay, hozzátéve, bravúr lenne a 2014-es vb-eredmény megismétlése, amikor Magyarország 6-3-2-vel zárt.

Megfagynak

A nyolctagú szlovák küldöttségből egyedül Richard Nagynak lehet esélye dobogóközelbe kerülni, a három számban induló 23 éves úszótól 400 vegyesen várják a legjobb eredményt. „Már kipróbáltuk a versenymedencét, amit egy jégcsarnokban építettek fel, vagyis remek lesz a nézőtéri hangulat – mondta Nagy. – A víz 24 Celsius-fokos, ami lefordítva azt jelenti, hogy hozzáfagyunk a pályákhoz, remélem, a rajtig kicsit felmelegítik.”

8000 dollárt ér a vb-cím

A világbajnokság összdíjazása 1,173 millió dollár, az aranyéremért 8000, az ezüstért 6000, a bronzért pedig 4000, a negyedik helyért 2500, az ötödikért 2000, a hatodikért 1500, a hetedikért 1000, a nyolcadikért 500 dollár jár a vizes sportokat tömörítő szövetségtől (FINA), amely a világcsúcsot 15 000 dolláros bónusszal honorálja. (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?