<p>Két magyar érem született a dániai Herningben tegnap megkezdődött rövidpályás úszó-Eb nyitónapján.</p>
Hosszú Katinka győzött 200 vegyesen
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Hosszú Katinkának nem volt ellenfele a 200 méteres vegyes úszás döntőjében, a rajttól a célig vezetve, két testhossznyi előnnyel, 2:04,33 perces Európa-bajnoki csúccsal szerzett aranyérmet. A másik magyar, Verrasztó Evelyn a 6. helyen végzett.
Hosszú eredménye azért is bravúros, mivel a reggeli előfutamok előtt rosszul lett a nagy melegben, és hányt is. A 24 éves úszó így is elindult futamaiban, és a 200 vegyesen kívül 200 pillangón is bejutott a döntőbe – igaz, utóbbi számban csak negyedik lett (éppen megelőzve Szilágyi Liliánát).
„Jól ment az úszás, 200 vegyesen sikerült a legjobbamat nyújtanom. Az idő jobb, mint a régi világcsúcs, amit augusztusban döntöttem meg, azaz ennél az időnél még senki sem úszott jobbat, már rajtam kívül – nyilatkozta Hosszú. – Picit sajnálom a 200 pillét, az összes fordulót elrontottam, de akkor sem lett volna sokkal jobb. Ha tizenhárom percnél több pihenő van a két szám között, talán másként alakul az egész, de nem fáj a szívem a pillangó miatt. Úgy érzem, kezdek bemelegedni.”
A férfiak mezőnyében Bernek Péter nevéhez fűződik az első magyar érem, aki 200 háton lett második. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek az előfutamokon maga mögé utasította a teljes mezőnyt. A döntőben is ő kapta el a legjobban a rajtot, de végül második lett a lengyel Radoslaw Kawecki mögött.
„A fordulóival vert meg, hiába adtam bele mindent, a delfinezéssel mindig nagy előnyre tesz szert. Ha én is megpróbálnék hasonlóan nagyokat fordulni, még hamarabb elfáradnék, bár így is eléggé kivagyok. Az ezüstéremmel persze azért elégedett vagyok” – mondta Bernek Péter.
Kisebb csalódást Cseh László okozott, aki csak a 10. helyen zárta a 200 vegyest, pedig a 100 pillangó elődöntőjétől azért lépett vissza, hogy ne fáradjon el a 200 vegyes fináléjára. Verrasztó Dávid a 7. helyen ért célba. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.