Hosszú Katinka az elmúlt évtized harmadik legjobb úszója

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka a harmadik, Gyurta Dániel pedig a huszadik azon a listán, amelyen a swimswam.com szaklap gyűjtötte össze a 2010-es évek legjobb úszóit.

A 20 versenyző közé pont befért a már visszavonult Gyurta Dániel, akiről a honlap kiemeli, hogy 2009 és 2014 között 200 méter mellen gyakorlatilag mindent megnyert, köztük az olimpiai bajnoki címet is, ráadásul Londonban világrekorddal diadalmaskodott.

Hosszú Katinka – olyanokat megelőzve, mint Ryan Lochte (4.), Adam Peaty (5.) vagy Sarah Sjöström (7.) – a harmadik helyet foglalja el. A 30 éves klasszis számára ugyan a 2012-es olimpia még nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, azóta viszont 400 és 200 méter vegyesen gyakorlatilag egyeduralkodónak számít – Rióban még 100 méter háton is nyert, 200-on pedig második lett –, a világkupa-sorozatokban számolatlanul nyeri az érmeket, és nagy szerepe volt abban, hogy beindult a Nemzetközi Úszóliga (ISL).

A lista második helyére az amerikai Katie Ledecky került, aki öt olimpiai bajnoki aranyat nyert ebben az évtizedben, míg a győztes Michel Phelps 23 ötkarikás elsőségéből kilencet gyűjtött a 2010-es években.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?