Pozsony. Hornyák Zsolt másfél év után – most már hivatalosan is – távozik a moszkvai Dinamótól, ugyanis csütörtökön késő este megállapodott az I. labdarúgóliga éllovasával, a pozsonyi Slovannal. Rudolf Janček, a kékek menedzsere: „Mindenben megegyeztük, másfél éves szerződést írtunk alá.
Hornyák Zsolt: Slovan
Hornyák már korábban játszott a Slovan együttesében, és két bajnoki címet ünnepelhetett a téglamezei stadionban. Ugyancsak kétszer lett aranyérmes az Interrel, egyszer pedig a kassaiakkal. 2001-ben már-már úgy tűnt, leigazolja őt a legnépszerűbb magyar futballklub, a Ferencváros, ám ő mégis a Dinamo Moszkvát választotta. Az orosz fővárosban állítólag a tizenötszörösét kapta az Üllői úton beígért összegnél. (Igencsak gazdag klub a Dinamo, hiszen a téli átigazolási időszakban több mint ötmillió dollárt költött játékosvásárlásra.)
Az első hónapokban kezdőember volt Moszkvában, ám amikor Igor Novikov edző helyett Viktor Prokopenko ült a kispadra, egyre kevesebbszer jutott szóhoz. A sérülés miatti hathetes kényszerpihenő után már alig-alig játszott a Dinamóban, amely tavaly csak a 8. helyen végzett. Végül a távozás mellett döntött. Heteken át folytak a találgatások: vajon hol folytatja, idehaza, vagy külföldön?
Az oroszok először 500 ezer dollárt kértek a klubcseréért, aztán 200 ezret, végül már csak 50 ezret. Ez azt összegett a pozsonyiak állítólag részletekben fizetik majd meg. (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.