Hornyák bajnokot csinált a sereghajtóból

<p>Hornyák Zsolt három éve sikeresen edzősködik Örményországban, tavaly második lett a Mikával, idén pedig bajnokságot nyert a Banants Jerevánnal. A 41 esztendős, köbölkúti származású trénerrel Pozsonyban beszélgettünk.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

A negyedik helyről várták a tavaszi idényt, hitt benne, hogy végül bajnokok lesznek?

Tavaly nyáron kerültem a Banantshoz, amely sereghajtóként zárta az elmúlt bajnokságot, s csak azért nem esett ki, mert az egyik együttes visszalépett. Egy ideig eltartott, míg stabilizáltam a csapatot, a neves játékosok helyett a saját nevelésű fiatalokra építettem. Már ősszel is voltak felvillanásaink, ám sokszor döntetleneztünk, így valamelyest leszakadtunk. Elbúcsúztam a drága mexikói csatártól, Rodrigueztől, aki 14 bajnokin csak két gólt lőtt. Láttam, hogy erősítenünk kell, leigazoltuk a grúz Gogoladzét, a szlovák Štepanovskýt és az orosz Oganeszjant. Megváltoztattam a taktikai felállást is, a 4-1-4-1-es rendszerről a 3-5-2-esre tértünk át. Tizenegy pontos hátrányunk volt az Ararattal szemben, ezért csak reménykedtem, de a csapatom tavasszal remekelt, és végül hat pontot vertünk az őszi éllovasra.

Melyik meccs volt a sorsdöntő?

Az első öt tavaszi mérkőzésünket megnyertük, odahaza 0:1-ről fordítottunk 2:1-re az őszi bajnok ellen. A jereváni Nemzeti Stadionban sorra kerülő találkozó volt kulcsfontosságú április végén, mert ekkor 7 ponttal volt előttünk az Ararat. Ha akkor kikapunk, elszálltak volna a bajnoki reményeink. Szerencsére 2:1-re győztünk. Ezt követően az Ararat többször is megbotlott, és végül csak negyedik lett.

Mikor vált biztossá az elsőségük?

Két fordulóval a befejezés előtt. Az Ararat korábban játszott, s mivel kikapott, nekünk a Pjunik otthonában a döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez. Titkoltam az Ararat eredményét a játékosok előtt, mert azt akartam, hogy győzzünk. Nyertünk is.

Nagy volt az ünneplés?

Három napig tartott a dáridó. Volt minden, pezsgőfürdő, tűzijáték. A klubtulajdonos is rendkívül boldog volt, hiszen ez volt a 22 évvel ezelőtt alapított klub első bajnoki aranyérme.

Milyen futballt játszik a Banants?

Agresszív támadófocit produkálunk, játékosaim gyorsak és technikásak. A labdavesztés után pedig rögtön letámadjuk az ellenfelet. Védekező középpályás nélkül játszunk, szerintem fölösleges egy embert ilyen célra feláldozni. Nincs kimondott gólvágónk, de összetartó a csapat, s a játékosok megosztoznak a találatokon. Fiatal a gárdánk, hiszen a legidősebbnek a 26 esztendős Štepanovský számít. Egyébként a tavaly utolsó helyen végzett csapatból tizennégyen most is tagjai a keretnek.

A bajnoki cím után megemelik a fizetését?

Elképzelhető, de nem akarok az anyagiakról beszélni.

Mennyi légiós van a csapatban?

A korábban említett három játékoson kívül csak a mali középhátvéd, Fofana és a nigériai származású amerikai Nwaubuze. Bevallom, a nagynevű vendégmunkások helyett inkább a tehetséges fiataloknak adok lehetőséget. A játékosügynökök csak úgy nyüzsögnek, dicsekednek, milyen jó játékosaik vannak, olyan összevágott videokazettákat mutogatnak, hogy azok alapján védencük egy Messi. Aztán mikor eljönnek próbajátékra, kiderül, hogy valójában mit is tudnak. Csak olyan futballistákat szerződtetek, akiket személyesen is láttam. Volt már nálam tesztelésen egy ír válogatott is, aki miután megérkezett, azt mondta, hogy neki 72 órát kell pihennie. Aztán az edzőmeccsen csak téblábolt, ezért gyorsan hazaküldtem.

Milyen nyelven beszél a védenceivel?

Oroszul. Az örmény nyelv rendkívül nehéz, igaz, már megértem, hogy mit mondanak, de beszélni még nem tudok. Hazai asszisztensem a fordítóm is egyben.

Hány pályája van a klubnak?

Négy füves, egy műfüves és 3 kispálya áll a rendelkezésünkre. Nagy hangsúlyt fektetnek az egyesületnél az utánpótlás-nevelésre, évekig holland szakemberek vezették az akadémiát. Ennek meg is van az eredménye, hiszen az U18-as nemzeti csapatban nyolc Banants-játékos szerepel.

Érdekes bajnokság az örmény, hiszen a nyolc csapatból hat jereváni.

Így van, csak a Sirak otthonába, Gjumri városába kell utaznunk, ahová két óra alatt érünk oda, az FC Gandzasar székhelye, Kapan városa viszont már jóval messzebb van, busszal hét óráig tart a szerpentinekkel tarkított 270 kilométeres út.

Miért nem mennek repülővel?

Mert az azerbajdzsániak lelőnék a gépünket. Nagyon éles a helyzet a két állam között.

A Banants a sikerének köszönhetően BL-selejtezőben szerepelhet. Megerősítik a csapatot?

Mindenképpen. De ezzel nem azt mondom, hogy gyökeresen átalakítom az együttest. Várhatóan két ismert csatár érkezik hozzánk, a bolgár válogatott csapatkapitánya, az elmúlt szezonban Krasznodarban játszó Popov, és az Evertonból az elefántcsontparti Traoré, aki szintén a Kubany játékosa. Ugyanis Oleg Mkrtcsjan nemcsak a Banants tulajdonosa, hanem a Metallurg Donyecké, valamint a Kubany Krasznodaré is.

Szlovák játékos nem érkezik?

Nem. Igaz, Štepanovský nem okozott csalódást, de nem tudom, marad-e. Korábban a Schalkét is megjárt Hanzel volt nálunk, tőle lényegesen jobb teljesítményt vártam.

Esetleg magyar?

Arról szó sem lehet. Amióta két éve Magyarország kiadta az azeri baltás gyilkost, aki egy örmény katona megölése miatt kapott életfogytiglant, a magyarok közellenségnek számítanak. Még a jereváni magyar nagykövetségen dolgozókat is elzavarták…

Meddig marad a Banantsnál?

Nem tudom, sosem tervezek előre. Nagyon jól érzem itt magam, a klubvezetők és a játékosok bíznak bennem. Igyekszem is ezt meghálálni, mert általában reggeltől este hatig a stadionban vagyok. Öröm látni, hogy miként fejlődnek a játékosaim, jó érzés, hogy hárman már az örmény A-válogatottban futballoznak. Az edző munkáját a nézőszám mutatja, amikor idejöttem, ezer szurkoló járt a meccsekre, a bajnokság végén már telt ház volt a hétezres stadionban. A Slovannál is bajok vannak, ha a bajnokavatóra csak kilencszázan mennek ki.

Ősszel tényleg felmerült a neve az örmény válogatottnál?

A vb-selejtezők után lemondott Vardan Minaszjan szövetségi kapitány, a helyére az olasz Marco Tardellit vagy honfitársát, Massimiliano Allegrit szerették volna szerződetni az örmény szövetség vezetői. Ha ez sikerült volna, én lettem volna az olasz tréner segítője. Végül márciustól a svájci Bernard Challendes irányítja az örmény nemzeti tizenegyet. Van még időm a kapitánykodásra…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?