Lausanne. Több hónapos huzavona és bizonytalanság után eldőlt, hogy Hollandia lesz a vízilabda Világliga idei sorozatának nyolcadik résztvevője, s a június 27–29. közötti budapesti selejtezőn a jugoszlávok, az ausztrálok és az amerikaiak ellen játszik a magyar együttes.
Hollandia lesz a „beugró”
Lausanne. Több hónapos huzavona és bizonytalanság után eldőlt, hogy Hollandia lesz a vízilabda Világliga idei sorozatának nyolcadik résztvevője, s a június 27–29. közötti budapesti selejtezőn a jugoszlávok, az ausztrálok és az amerikaiak ellen játszik a magyar együttes. A Nemzetközi Úszó Szövetségtől származó hivatalos információ szerint a margitszigeti tornával párhuzamosan Rio de Janeiróban a házigazda brazilok és a hollandok mellett a görögök és az olaszok szállnak vízbe. Mindkét előcsatározásból 3-3 csapat jut az augusztus 22–24-én New Yorkban sorra kerülő döntőbe, azzal a kiegészítéssel, hogy az amerikaiak számára ez helyezésüktől függetlenül automatikus, lévén a finálé vendéglátói. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.