Holland, görög, kanadai és jamaicai vb-címek a golfkocsik árnyékában

Tentoglu

A budapesti atlétikai világbajnokság hatodik napja az öt döntő ellenére a Nemzeti Atlétikai Központ előtt összeütközött két golfkocsiról marad emlékezetes, miközben a hollandok, a görögök, a jamaicaiak és a kanadaiak is aranynak örülhettek.

A koccanásos baleset a csütörtök esti program alatt történt. Az egyik elektromos kiskocsin a 200 méteres férfi síkfutás elődöntőinek résztvevői utaztak. Közülük a jamaicai Andrew Hudson járt a legrosszabbul, akinek üvegszilánk ment a szemébe és a lábát is megütötte. Ezek után az ő futamát hátrébb sorolták és bár elindult, nem tudott tökéletesen a versenyzésre fókuszálni és nem jutott tovább. A World Athletics viszont utólag, a körülményekre való tekintettel, továbbjuttatta, így ott lehetett a pénteken lapzártánk után kezdődött döntőben.

A másik autóban egy önkéntes horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki az eset miatt. „Szigorú szabályok vonatkoznak a közlekedésre a Nemzeti Atlétikai Központ területén. A versenyzőket 26 elektromos autó szállítja, amelyek több ezer kilométert tettek már meg a világbajnokság kezdete óta. A koccanásban érintett jármű sofőrjét két nap pihenőre küldték, a közlekedési szabályokat pedig tovább szigorította a szervezőbizottság” – olvasható a szervezők által kiadott közleményben, melyből kiderül, hogy az eddigi 19 km/órás sebességhatárt 15-re csökkentették, az útvonalakon fizikai elválasztást építenek ki a sávok közé, a kereszteződésekben pedig péntek hajnaltól forgalomirányítók segítenek.

Nagyobb is lehetett volna

A férfi távolugrók között sokáig úgy tűnt, hogy jamaicai arany születhet, de a görög Európa- és olimpiai bajnok Miltiadisz Tentoglu az utolsó sorozatban két centiméterrel megelőzte Wayne Pinnockot és szezonbéli legjobb eredményével megnyerte a világbajnoki címet. A harmadik helyet a szintén jamaicai Tajay Gayle szerezte meg. „Az egyetlen érem ami még hiányzott a gyűjteményemből most már az enyém. Az első, 850 centiméteres ugrásom után nyugodt maradtam. Tudtam, hogy Pinnock mindent bele fog adni, ő nagyon erős és jövőre még jobb lesz. Szerettem volna 850-nél nagyobbat ugrani és az utolsó körben sikerült is, de a lábam leért, így egy még nagyobb eredményt vesztettem el. Nagyon jó verseny volt, jobb, mint a tavalyi. Most már a célom az, hogy megvédjem minden címemet. Az atlétikában mindenki nagy eredményekről, világcsúcsokról álmodik, de nehéz ezt teljesíteni az új cipőszabályok miatt. A mai utolsó ugrásom 870 körüli volt, de vesztettem belőle 20 centimétert, ha pedig a sprinterek cipőiben ugorhattam volna, akkor a 880 is meglett volna. Gyorsan kell nekifutnom és ehhez a sprinterek cipője kell. Nézzék meg mennyien csúsztak el az elrugaszkodáskor… Ha világcsúcsokat akarnak látni, akkor meg kéne hallgatniuk a sportolókat, hogy mire van ehhez szükségük. Ugyan olyan jogokat akarok, mint évekkel ezelőtt Mike Powellnek (a távolugrás világcsúcstartója – szerk.) voltak. Most szeretném megölelni a barátnőmet, aki egy görög újságíró. Együtt utazzuk körbe a világot az atlétikai pályákon. Nagy kritikusa a nyilatkozataimnak, de sokat tanulok tőle” – mondta a verseny után az utóbbi időben az ugrókat sújtó új szabályok miatt rendszeresen szót emelő Tentoglu.

Újabb kanadai

A férfi kalapácsvetők versenye után a nőknél is kanadai aranyérem született. Camryn Rogers sikere azonban közel sem volt olyan megelepő, mint Ethan Katzbergé. „Ilyen csodálatos és tehetséges atlétákkal együtt versenyezni a döntőben még inkább emékezetes. Mindannyian egy közös céllal jöttünk ide és így még nagyszerűbb ez az élmény. Örülök, hogy megoszthattam velük ezeket a pillanatokat. Ez az arany egy nagyon nagy lépés a karrieremben. Nagyon izgatott vagyok mit hoz a következő szezon, Párizs hatalmas lesz” – nyilatkozta az utolsó sorozat után vetélytársaival összeölelkező és közösen ünneplő Rogers.

A női 100 méteres gátfutásban Jamaicának sikerült áttörniük a gátat, és megszerezték első aranyérmüket Budapesten. Danielle Williams után pedig a férfiak 400 méteres síkfutását is egy jamaicai, Antonio Watson nyerte. „Az edzőm azt mondta, hogy képes vagyok nyerni és így is lett. Az országomban versenyzők közül 90 százalékunkat Usain Bolt eredményei motiválják, és ezzel én is így vagyok. Most már a 4x400-on van a fókuszom” – értékelt a mindössze 21 éves sprinter.

FemkeBol

Bol javított

A világbajnokság első napján két holland versenyző is futása végén esett el és így nem tudott érmet nyerni. A 4x400 méteres vegyes váltóval bukó Femke Bol viszont fel tudott állni a padlóról és a csütörtök este fő számát, a 400 méteres gátfutást roppant magabiztosan nyerte. A második helyért ellenben óriásit harcolt az amerikai Shamier Little és a jamaicai Rushell Clayton végül előbbi egy századmásodperccel gyorsabb volt és ő örülhetett az ezüstéremnek.

Nem volt könnyű elfelejteni, hogy mi történt a vegyes váltó döntőjében, de a csapatom végig biztatott és megnyugtatott. Tudtam, hogy a 400 gát lehet az újabb esély, ahol megmutathatom, hogy mire vagyok képes. Elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy ez így legyen. Nagyon szeretek Budapesten versenyezni és ez is segített, hogy vissza tudjam hozni a koncentrációmat. Az első akadályokat gyorsan vettem és utána már a saját ritmusomban tudtam futni. Ezek után már csak be kellett fejeznem amit elkezdtem” – mondta a mix zónában a mindössze 23 éves holland világbajnok.

Atlétikai világbajnokság

Csütörtöki esti eredmények

Női 100 m gát: 1. Danielle Williams (jamaicai) 12,43; 2. Jasmine Camacho-Quinn (Puero Ricó-i) 12,44; 3. Kendra Harrison (amerikai) 12,46.

Női 400 m gát: 1. Femke Bol (holland) 51,70; 2. Shamier Little (amerikai) 52,80; 3. Rushell Clayton (jamaicai) 52,81.

Női kalapácsvetés: 1. Camryn Rogers (kanadai) 77,22 m; 2. Janee' Kassanavoid 76,36; 3. DeAnna Price (amerikaiak) 75,41.

Férfi 400 m: 1. Antonio Watson (jamaicai) 44,22; 2. Matthew Hudson-Smith (brit) 44,31; 3. Quincy Hall (amerikai) 44,37.

Férfi távolugrás: 1. Miltiádisz Tentoglu (görög) 8,52 m; 2. Wayne Pinnock 8,50; 3. Tajay Gayle (jamaicaiak) 8,27.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?