Szabó Nóra az első kilométereken az élen haladt (Fotó: MTI)
Szabó Nóra videójátékként fogta fel a vb maratoni versenyét
Szombat reggel 7 órakor hatalmas tömeg gyűlt össze a Hősök terén a budapesti világbajnokság női maratoni versenyszámának rajtjára. A magyarok közül a Szabó Nóra remekül teljesített és a 24. helyen zárt, míg Kovács-Garami Katalin az 57. helyen ért célba.
A versenyt kifejezetten lassan kezdték a legnagyobb esélyesek, így az első, rövid körben Szabó még az élen is futott, de az első hosszú kör teljesítése során is az élmezőnyben haladt. Ezt követően a négy etióp versenyző folyamatosan rázta le riválisait és kis híján közülük hárman oda is értek a dobogóra. Végül Amane Beriso Shankule nyert címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt, míg a harmadik helyre a nagyot hajrázó marokkói Fatima Ezzahra Gardadi ért oda.
A magyar csúcstartó Szabó Nóra sokáig a középmezőnyben haladt, de az utolsó tíz kilométeren több társát is megelőzte, így 2:33:28 órás eredménnyel a 24. helyen futott be a célba.
Itt többen is egészségügyi ellátásra szorultak, hiszen a nagy melegben annyira kifutották magukat, de a magyar maratonista előbb interjút adott a helyszíni műsorvezetőnek, majd a mix zónában is állta a sarat. Sőt, Szabónak még arra is maradt energiája, hogy az őt magnéziummal kínáló egészségügyi személyzet kedves gesztusát elutasítsa, nehogy a doppingvizsgálat során bármilyen probléma merüljön fel az általa nem ellenőrzött tabletta bevétele miatt. Ezt követően pedig lapunk kérdéseire is válaszolt.
„Fantasztikus hangulat volt. Volt egy elképzelésem, de ez mindent felülmúlt. Már a rajtnál is annyira elérzékenyültem… Próbáltam visszafogni, de azért elsírtam magam. Nagyon jó érzés, hogy miattam ennyien kijöttek – kezdte az interjút a Margitszigeti Atlétikai Klub sportolója. – Az soha nincs bennem és most sem volt, hogy miattuk meg kell csinálnom, én mindig magam miatt futok. Persze eszemben volt, hogy itt vannak és nem tehetem meg, hogy nem érek célba, de elsősorban magamnak és az edzőmnek kell megfelelni. De nagyon sokat segített, hogy ennyien itt voltak velem. Időben nem ezt terveztük, de nem tudom mi lett volna, ha gyorsabban kezdek és azt tartom, ami előre meg volt beszélve. Így részben tudtam tartani a taktikát, részben nem. Nem tudom, hogy végig tudtam-e volna úgy csinálni, így azt gondolom, hogy jó döntés volt, hogy nem kezdtem olyan gyorsan” – folytatta Szabó, akitől azt is megtudtuk, hogy egy ilyen bő két és fél órás versenyen milyen gondolatok járnak a fejében.
„Általában arra koncentrálok, hogy a tempót tudjam tartani, de a mostani verseny más volt, máshogy csináltam. A kilométerek ki voltak írva egy nagy táblán és mindegyik sornak más színe volt. Én pedig úgy gondolkodtam, hogy ez egy számítógépes játék, ahol a köröket kell teljesíteni és mindig egy más színű következik. Valahogy úgy gondolkodtam, hogy megvan a 3-as, megvan a 13-as, már csak kettő van hátra, és sokkal jobban ment most így. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem lesz úgy vége ahogy szeretném. Fantasztikus volt a közönség, egyáltalán nem volt holtpontom” – válaszolta a sportoló, aki 23 évesen kezdett el futni, és 2017-ben teljesítette az első maratonját, amely annyira jól sikerült, hogy a vb előtt már tizenkét 42 195 méteres vereny volt mögötte.
A mosolygósan nyilatkozó atlétát végül arról kérdeztük milyen volt a célbaérkezés. „Nem nagyon emlékszem, hogy hogy értem célba. Még vissza kell játszanom, még fel sem fogtam, hogy megcsináltam. Annyira féltem attól, hogy nagyon meleg lesz, megborul mindenki és én is, hogy el sem, hiszem, hogy itt vagyok” – zárta beszélgetésünket Szabó, aki heti 140-150 kilométernyi futással készült a világbajnokságra.
A 43 éves Kovács-Garami Katalin négy másodperccel maradt el egyéni csúcsától, de a futam után elmondta, hogy gyomorproblémák miatt egyszer meg is kellett állnia, majd a mix zónából is idő előtt távozott, hogy az orvosi sátorban minél hamarább ellátásban részesüljön. A 77 elrajtoló versenyzőből végül 65-en fejezték be a versenyt.
Szombati reggeli eredmények
Női maraton: 1. Amane Beriso Shankule (Etiópia) 2:24:23 óra; 2. Gotytom Gebreslase (Etióp) 2:24:34; 3. Fatima Ezzahra Gardadi (Marokkó) 2:25:17; ...24. Szabó Nóra 2:33:28; 57. Kovács-Garami Katalin 2:44:02.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.