<p>A jégkorong-világbajnokság 56 mérkőzéséből 54-et közvetít a Szlovák Televízió, közülük 45-öt élőben.</p>
Hoki-vb: 54 meccset közvetítenek
A vb alatt a meccseken kívül egyéb hokival kapcsolatos műsorok is képernyőre kerülnek - portrék a válogatott jelenlegi sztárjairól, illetve tehetséges fiatal hokisokról, rövid riportok a vb érdekességeiről, beszélgetések, ankétok.
A szünetekben a nézők különféle versenyekbe kapcsolódhatnak be, egy külön műsorban pedig a szurkolók is elmondhatják a véleményüket a tornáról.
Az STV-nek a pozsonyi és a kassai jégcsarnokban is külön stúdiója lesz, a napi közvetítés délután fél egytől éjfélig szünet nélkül tart majd az STV 3-on. A legfontosabb meccseket, köztük a szlovákok összecsapásait az STV1en követhetik a drukkerek.
„Ez a televízió eddigi legnagyobb sporttal kapcsolatos projektje“ - árulta el Jozef Foltýn, a világbajnokság alatti műsorsugárzás koordinátora.
A vb alatt az STV 3 napi huszonnégy órában sugároz majd, másfél hónappal a világbajnokság után azonban felfüggeszti adását a sportcsatorna. „Sajnos, nincs más megoldás - nyilatkozta Ľuboš Machaj, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) programigazgatója. - Gazdasági megfontolások miatt kényszerültünk erre a lépésre. A költségvetés egyszerűen nem engedi meg a sportcsatorna fenntartását.“ Az STV 3 2008-as indulása óta összesen közel 15 000 órányi sportműsort közvetített, ez éves átlagban ötezer órát jelent. Az összehasonlítás kedvéért: a sportcsatorna létrejötte előtt a köztévé öt év alatt sem érte el ezt a számot, mivel összesen 4500 órában közvetített sportot. „A már megvásárolt közvetítési jogainkkal természetesen élni fogunk, továbbra is mi közvetítjük a labdarúgó BL-t és a Forma-1-et is. Mindenképpen jelentősen megcsappan azonban a sportműsorok száma a köztévén. Reméljük, hogy az STV 3 beszüntetése csak ideiglenes, de egyelőre erősen kérdéses, hogy 2012-ben, a londoni olimpia idején újraindíthatjuke az adást. A realitás inkább az, hogy akkor is kénytelenek leszünk beérni az STV 2 nyújtotta lehetőségekkel“ - mondta Ľuboš Machaj. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.